Kicsiny Balázs megnyitó szövege:
Kedves Barátaim, Vásárlók, Eladók és Viszonteladók!
Négyszáztizenhárom évvel, négy hónappal és huszonhárom nappal ezelőtt hunyt el Henry Carey, Hunsdon bárója. Halálát a londoni Somerset House-ban lelte, ezernégyszáznegyvennyolc kilométerre a MOM park bevásárló és szórakoztató központtól.
Ez a közlés nem tűnik relevánsnak. Különösen nem a karácsonyi vásárlási láz idején. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy egy bizonyos helyen, egy bizonyos napon, nekünk is meg kell halnunk, talán épp itt a plázában, talán épp most, vásárlók tömegétől eltiporva.
Szóval előbb vagy utóbb, úgy járunk majd mi is, mint Henry Carey. Vagy nem egészen úgy, hiszen pepita szarkofágba élettelen testünket nem temetik majd, ahogy azt vele tették.
Ez a szarkofág, a Westminster apátság legnagyobb síremlékének tartozéka. Az emlékművet fekvő, térdelő vagy heverésző testtartásban királyok, királynők, lovagok, kancellárok, főpapok szobrai veszik körül, azonban Henry Carey szobrát nem találjuk. Mi az oka e nyugtalanító hiánynak, e kegyeleti rendellenességnek? Egy szóbeszéd talán. Hol azt gondolták, hogy a báró VIII. Henrik törvénytelen fia, hol pedig azt, hogy Sir William Carey törvényes gyermeke. Hogy ki volt vagy ki nem volt ő valójában, már hiába kutatjuk, mert a báró elveszett a sakktábla mezején, a fekete-fehér pusztaságban. A pepita szarkofág rabja ő, a pepita ember, aki se nem ez, se nem az nem volt.
Henry Carey, Hunsdon bárója feltételezett leszármazottain a fekete-fehér kockás kétely átokként ül. Jó példa erre Sir Edwin Lutyenst építész esete, aki megálmodta a Page Street, a Vincent Street és Regency Street, határolta Grosvenor lakótelepet . A pepita univerzum 75 évvel ezelőtt épült és Henry Carey, Hunsdon bárójának sírjától közel 600 méterre terül el.
Mint azt jelenlévő barátaim, vásárlók, eladók és viszonteladók tanúsíthatják a fent említett síremlék lakóteleppé, a lakótelep pedig szobává zsugorodott szemünk láttára. Bár kicsi is, unalmas is, meg lehangoló is ez a szoba, különösen ebben a csillogásban, mozgalmasságban, torkosságban, azonban benne, több száz év távlatából végre megpillanthatjuk őt, a pepita embert. A fekete-fehér kockás kételytől gyötört szobafestőt.
Teste élettelenül terül el a parketta festéknyomokkal borított padlóján. Mert abban a pillanatban, hogy a ki volt-ki nem titka felsejlett számára, holtan kellett összerogynia.
A kérdés az, hogy hogy állunk manapság ezzel a fekete-fehér kétellyel. Valljuk be hogy sehogy. Igazán sajnálhatjuk hőseinket, hiszen ők kételkedtek abban, amiben mi oly biztosak vagyunk. A kérdés számunkra eldőlt: mondjuk ki: senkik és ugyanakkor mindenkik vagyunk. A mindenki senki és a senki sem mindenki emberei. Mert ugye nem hihetjük azt, hogy ettől, ami itt van, vagy ott van, vagy amott van valakik is leszünk, csak nézzünk körbe a fények, a színek, a felölthető és levethető személyiségek e kimerítő tárházában! Bárkik bármikor lehetünk, mint ahogy bármikor és bárhol senkik maradunk. Nem úgy, mint ők a személyiségzavar arisztokratái!
Emlékezzünk rájuk, itt és most, a szobafestő teteménél, akinek vesztét a bizonyosság okozta. Ő ott bent mozdulatlanul, mi itt kint abban a hiszemben, hogy még élünk és mozgunk.
Kicsiny Balázs
Elhangzott 2009. december 16-án
Időpont: 2009. december 17. - 2010. május 27
Helyszín: Park Galéria, 1123 Budapest, Alkotás u. 53.
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 12-17 óráig, szombaton 10-13 óráig
Forrás:
