2010. március 30., kedd

Szuperego kalandjai - csoportos kiállítás

Kiállítók: Buda Gábor, Győri Andrea Éva, Jahoda Réka, Miss KK, Molnár Ágnes Éva,

Szenteleki Dóra, Szuharevszki Mihály

Kurátor: Nádudvari Noémi

Vernissage: 2010. április 1., csütörtök 19 óra

Megtekinthető: 2010. április 2 – április 16.

H-Szo: 9.00 – 23.00

Helyszín: Polis Caffé Culturale, hybrid art&cafe

1088. Budapest, Bródy Sándor u. 8.


Alkotók a kiállításról:

"A Faun Labirintusa után egy újabb kísérletet teszünk belső világunk feltárására, illetve újabb utazásra, körútra indulunk a fantáziavilágba, ezúttal Szuperego vezet minket. A művészi önreprezentáció igen változatos, ahogyan a tudatalattink, azaz a szuperegónk is meg annyi elfojtott személyiséget, lehetőséget ural bennünk. Művészként van rá mód ezeket a rejtett éneket kiélni, megmutatni a világnak, az ecset, a kamera, a különböző médiumok segítségével számos átváltozás adatik meg. A kiállítás magyar kortársművészek változatos szerepjátszásait, szuperegójuknak kalandjait mutatja be"


Forrás: hybrid art

drMáriás kiállítása a K. Petrys Házban



Kiállításmegnyitó:
2010. március 30-án, kedden 20 óra
A kiállítást megnyitja: Szombathy Bálint
A megnyitót követően a Tudósok Közgyógyellátó
Kamarazenekar ad alkalmi koncertet.

Helyszín: 1085 Budapest, Horánszky utca 13. II. 19.

A kiállítás megtekinthető: 2010. március 31-től április 23-ig
Látogatás előtt egyeztessen időpontot a 06 (20) 470 99 93 telefonszámon!

Forrás: K. Petrys Ház

2010. március 19., péntek

Ceux Qui Marchent Debout a veszprémi Expresszóban

A bohém és sokféle fúvóshangszerrel megpakolt francia zenekarokból már szerzett némi rutint a veszprémi közönség, elég, ha csak a tavalyi Utcazene Fesztivált meghódító La Fanfare en Pétard-ra és a Les Touffes Krétiennes-re gondolunk.

Hasonló, és mégis egyedi a Ceux Qui Marchent Debout. A nevüket a Rahan-képregényekből kölcsönző zenekar (Akik Egyenesen Járnak) megállíthatatlan funk - és dzsesszel, skaval, reggae-vel, r’n’b-vel megspékelt - zeneáradattal tarolja le a közönséget. Nem először járnak Magyarországon, mostani fellépésük a 2009-ben megjelent, számos menő zenésszel (többek között Angelo Moore – Fishbone, Charles Walker - The Dynamites) felvett nyolcadik albumuk turnéjához kapcsolódik. Öveket becsatolni, rongylábakat meglazítani, mert érkezik a világ legjobb francia funkbandája.

A zenekar tagjai:
Bruno "Proto" Gautheron
Sylvain "Tub" Lacombe
Serge "Roufi" Calka
Eric "Tafani" Dubessay
Cyril "Vitch" Noacco
Bruno "Grand" Clark

Lemezek:
Debout! (1997)
Your Boddy (1998)
Lala-lalalala (2000)
Funky Stuff In A Reggae Style (2001)
CQMD (2003)
The Jackpot (2007)


Időpont: 2010 március 19., 22 00
Helyszín: Veszprém, Brusznyai u. 2.
Belépő 900 Ft. Utána Enikő Parti 400 Ft.

A Ceux Qui Marchent Debout honlapja

Forrás: Expresszó

2010. március 16., kedd

Ilhaam Project és Cirkusz-KA Dupla Duó Klubturné




A francia Ilhaam Project és a magyar Cirkusz-KA zenészeinek barátságából, hasonló zene és világlátásból született koncertsorozat indul tavasszal, Párizsból Budapestre.











A párizsi klubkoncertek után budapesti, pécsi, szentendrei és esztergomi helyszíneken bizonyítják a zenészek, hogy a sanzon nem csupán nosztalgia, Párizsban és Budapesten egyaránt élő közlési forma és hogy a színpadi produkciónak egyaránt fontos összetevői az egyéni muzsika, a dalszöveg és az előadás.
Záróeseményre május 5-én, a budapesti Take5 jazzklubban, kerül sor.
www.cirkuszka.com
www.myspace.com/ilhaamproject



ILHAAM PROJECT és CIRKUSZ-KA
Dupla Duó Klubturné 2010
PÁRIZS
márc. 25. Au chat Noir - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
márc. 26. L’Art’scenik - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
márc. 31. Chez Adel - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
ápr. 1. Au bon coin - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
 
BUDAPEST
Trapéz április 8. Cirkusz-KA koncert, vendég az Ilhaam Project
PÉCS
Fringe ápr. 9. Művészet és Irodalom Háza, Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
BUDAPEST
MOST! ápr. 14. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
Trapéz ápr. 15. Ilhaam Project koncert, vendég a Cirkusz-KA
RS9 Színház ápr.16. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
Billy Rotten  ápr .17. Ilhaam Projekt (Cirkusz-KA nélkül), filmvetítés Pap Árpád: Inspiráció, Ilhaam Projectről készült dokumentumfilm bemutatója
Könyvtár Pinceklub, Tajtékos Kedd ápr. 20. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
Pótkulcs ápr. 22. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
SZENTENDRE
Új Művész ápr. 23. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
Gödör, ápr. 26. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
Tűzraktér, 27. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
ESZTERGOM
Padlizsán Étterem május 4. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
BUDAPEST - ZÁRÓESEMÉNY
Take5 Jazzklub máj.5. - Ihaam Project és Cirkusz-KA koncert
 
ILHAAM PROJECT (Fr, Izr)
Omri Swafield és Nina Nassif Párizsból, nem profi menedzsmenttel, hanem autóstoppal érkezett a múlt nyáron Magyarországra. Röpke másfél hét alatt futották be azt a „kis Magyar karriert”, amiről a pesti underground zenészek álmodoznak. Játszhattak az A38-on, Dürerben, a Kertemben,
a Gödörben, a TreffOrt Kertben, a Corvintetőn, Tűzraktérben, játszottak utcán és fesztiválon, adtak élő koncertet és riportot a Tilos Rádióban, dokumentumfilm készült róluk, majd továbbindultak Olaszországba utcazenélni, természetesen autóstoppal…
Szeretnivaló személyiségükkel, XXI. századi hippi-romantikával hódítanak, a színpadi produkció már csak hab a tortán. Az előadás színház, sanzon, pop és kabaré négy nyelven (francia, angol, héber és arab) megszólaló fúziója.
Nina Nassif: ének, percussion, fuvola, harmónika, melodika
Omri Swafield: ének, akusztikus gitár, beatbox
http://www.myspace.com/ilhaamproject

CIRKUSZ-KA
Keserédes, édeskeserű sanzonos muzsika, ami a tangó és bossa nova világából indult, hogy nyitott fülekbe és szívekbe érkezhessen. A dalszövegekben, ahogy a színpadon, komoly komolytalanságok, felszínesség és lírai mélységek együttjátéka, hozzá az elvárt pesties irónia. Dalra fakad Gregor Samsa és Csipkerózsika, hallhatunk tangóba öntött bordalt és szokatlan versmegzenésítéseket.
A sanzon, mint zenei kifejezés Anna és Tamás felfogásában nem nosztalgia, hanem élő, közlési forma, amiben a dalszöveg, a zene és a színpadi jelenlét egyenrangú komponensei az előadásnak.
Az előadásmód távolságtartástól mentes,
a koncertélmény javallott!
A jelenlegi felállás a 2006-ban alakult Alborada zenekarból forrott duóvá, 2010-től Cirkusz-KA néven működik. A duó ősszel mutatkozott be Berlinben, idén tavasszal Párizsba készül, ahonnan a francia Ilhaam Projekt-tel közös klubturnéra indul.
Szlávics Anna – ének, kalimba és egyéb játékszerek
Rock Tamás – klasszikus gitár

Forrás: Cirkusz-KA

2010. március 15., hétfő

XIX. Bohém Fesztivál Kecskeméten és Tőkés Tamás jazzfotó kiállítása


Örömzenei hétvége Kecskeméten – a tradicionális jazz világsztárjaival!



"2010: a kvartettek éve"
– 4 ország sztárzenészei a színpadon
– óriási családi kedvezmények
– extra szálláskedvezmény
– 3 nap alatt 5 koncert
– tisztán 21 óra zene
– koncertek után jam session
– ragtime, dixieland, New Orleans, swing

Nicolas MONTIER (F) – tenorszaxofon, Thilo WAGNER (D) – zongora, Jennifer LEITHAM (USA) – bőgő, Vince BARTELS (USA) – dob, WASHBOARD WIZARDZ (USA), BOHÉM RAGTIME JAZZ BAND (H), PAPAJAZZ (H), SWING MANOUCHE PROJECT (H), DÁNIEL BALÁZS (H) – zongora, NAGY IVÁN (H) – zongora, PENGE BENGE JAZZ BAND (H) és további meglepetés zenészek és zenekarok

Forrás: 

Bohém Fesztivál honlapja

Tőkés Tamás honlapja


Medvehagyma Fesztivál Orfűn



Részletes program:

2010. április. 10.

  • 09. 00. órától 
    Élményvonat indul folyamatosan, az Orfüi Kemencés Udvartól és vissza, a Pécsi tó körül, medvehagyma szedési lehetőséggel.

  • 10. 30 órakor 
    Megnyitó ünnepség a Medvehagyma Téren, az Orfüi Önkormányzat előtti Medvehagyma térplasztikánál. 

    Ezen a napon veszi kezdetét az EKF Kulturális fővárosa Pécs 2010 Gasztro Faluja Orfü program. A Medvehagyma napokat megnyitja Füziné Kajdy Zita, Orfü Polgármester asszonya. 
    Az Orfüi Fekete István Általános iskola tanulói zenés műsorral köszöntik Orfü kincsét a Medvehagymát.

  • 11. 00 órakor 
    Ismeretterjesztő előadások a Medvehagymáról, a Kemencés Udvarban. 

    Tóth Béla mezőgazdasági mérnök: Orfü kincse a nagy zöld szőnyeg... 

    Németh József a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, Vendéglátós és Hagyományőrző Bizottságának elnöke: A Medvehagyma reneszánsza a magyar gasztronómiában. 

    Villár Sándor méhész: A medvehagyma méz. Próbára tesszük azt is, eszi-e a medvehagyma mézet a medve. 

    A Kemencés Udvar egész napi nyitva tartása alatt, kemencében sült medvehagymás langallót, pogácsát, süteményeket árusítanak, büfé üzemel. 

    A nap folyamán élő medvebocsok szórakoztatják a gyermekeket és a gyermek lelkű felnőtteket. 

    Nagy Bandó András egész nap dedikálja Medvehagymás Kincses könyv című közös alkotásunkat, ami az alkalomnak megfelelően, csak ezen a napon kedvezményesen kapható lesz. 

    A Kaptár kézművesek, és az Orfüi Kézműves Egyesület kirakodóvására, bemutatói folyamatosan.

  • 12. 00: Délben ebéd, harangszó. 
    Nőth Lenke, a Magyar Királyi Szakácsok Kamarása ebéddel várja Önöket. 
    Medvehagymával készült ételeket kínál vendégeinek. Büfé rendszer, elfogadható áron.

  • 13. 00 órakor: 
    Szakács párbaj a Kemencés Udvar színpadán. 

    Neves pécsi vendéglők séfjei vetélkednek medvehagymás ételek főzéséből, hogy Önök remek medvehagymás receptekhez jussanak. 
    A zsűri tagjait a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség és a Magyar Tájház Szövetség adja.

  • 14. 00 órakor: 
    A Szeremlei Néptánc együttes fergeteges műsora a Kemencés Udvar színpadán.

  • 15. 00 órakor: 
    Ismét Gasztro párbaj, a Sásdi Vendéglátó Ipari Iskola, végzős diákjainak előre nem ismertetett alapanyagokból és medvehagymából kell főzniük, hogy a közönség még több receptet tanulhasson.

  • 16. 00 órakor: 
    Ének, zene, tánc: Kothenc Lajos a Fásy Mulató ismert énekesének hangulatos műsora az utolsó vendégig. 

    Belépődíj: 500 Ft/fő

  • 17.30. órakor a Kemencés Udvar bezár, hogy átadja a rendezési jogot Orfü Önkormányzatának és a Békéscsabai Jókai Színháznak. 

  • 18.30-kor a Kemencés udvar ismét kinyit, büfé üzemel.

  • 19.00 órakor: 
    Musical varázs. Válogatás a legjobb musicalek slágereiből. A Békéscsabai Jókai Színház és Színi tanház színészeinek és táncosainak vendégjátéka, az Orfüi Kemencés Udvar színpadán. 
    A színházi előadás belépődíja: 1000 Ft./fő 

    Egy jó alvás után vasárnap folytatjuk! Jó szórakozást!

Részletes program:

2010. április 11.

  • 09.00 órától: 
    Élményvonat indul a Kemencés Udvartól, oda vissza, a Pécsi tó körül, medvehagyma szedési lehetőséggel.

  • 10.00 órától az Országos madárijesztő kiállítás zsűrizése. 
    Zsűritagok: dr. Bereczki Ibolya, Szentendrei Skanzen Főigazgató helyettes, dr. Kevey Balázs, egyetemi docens, Ónódi Ferenc gasztronómus.

  • 11.00 órakora 
    Madárijesztő kiállítás eredményhirdetése. Díjak átadása.

  • 11.15-től ismeretterjesztő előadások a Medvehagymáról. 

    Minorics Tünde etnográfus, egyetemi tanársegéd: Egy gyógynövény reneszánszának hatása egy faluközösségre. 
    dr. Kevey Balázs egyetemi docens előadása: A medvehagyma gyógyító hatása címmel. 
    dr. Bereczki Ibolya Szentendrei Skanzen Főigazgató helyettes: Gyűjtögetett növények a paraszti étkezési kultúrában.

  • 12.00 órakor ebéd 
    Medvehagymás ételekből választhatnak a vendégek, büfé- szerű kiszolgálás.

  • 13.00 órakor 
    Népi hagyományok átörökítése. 
    Sütő suli, medvehagymás süteményekkel. Gyakorlati foglalkozás Dörömböző Marika Nénivel. A maga sütött süteményt mindenki elviheti. Marika néni medvehagymás recepteket ajándékoz.

  • 14.00 órakor 
    A Pécsi Harmadik Színház Művészeinek rögtönzött előadása: Rendező: Steiner Zsolt. 

    Minorics Tünde etnográfus új könyvét, a Maszk mögött - című, a busók életét bemutató könyvet, valamint, Nagy Bandó András eddigi összes, és a Medvehagymás Kincses Könyv c. könyvét dedikálja. Kézműves vásár és bemutatók egész nap.

  • 15.00 órakor 
    Főző suli. 
    Nőth Lenke a Királyi Szakácsok Kamarása főzőbemutatót tart a nap folyamán osztogatott receptekből.

Minkét nap folyamán kóstolónak medvehagymás lepényt kínálgatunk, és bemutatókat tartunk.

Megtekinthető a tájház és Rákosi Ildikó Fotókiállítása, " A mindennapok étrendje" címmel.

Belépődíj 500 Ft / fő

Forás: Orfű honlapja

MACEDÓN EST színház&koncert a Merlinben





2 program 1 jegyért
Március 16-án egy jegy áráért megtekinthető Dejan Dukovski: A puskaporos hordó c. előadása, majd az Őskestar zenekar játszik a nagyérdeműnek.







Az előadásról:
Dejan Dukovski: A puskaporos hordó (Fordította: Czirák Ádám)
Játsszák: Balogh Amanda, Barta Árpád, Kulcsár Balázs, Moldván Levente, Rédecsi Krisztina, Rideg Richárd, valamint Hajdú Kornélia és Horváth Olga

Díszlet-, és jelmeztervező: André A. Gabriella
Zeneszerző: Jávori Ferenc "Fegya"
Világítás: Király Tamás
Dramaturg: Czirák Ádám
Produkciós vezető: Nagy Klaudia
Rendező: Csizmadia Izabella

Valamikor a háború után, mely nem hozott békét,... a harcokon túl, melyek a hétköznapi konfliktusokban élnek tovább... ahol a sors helyett a véletlenek ítélkeznek életről avagy halálról, ...amikor minden igazság egyben bosszú, ...ahol elmosódik a határ bűn és bűnhődés, önutálat és önirónia között ...ahol minden álom a beteljesülésével együtt silányul el, ... a végén pedig nem pereg le semmiféle film?
Élhető ez a világ? Van értelme újrakezdeni? Hol rejtőzik az igazság? És mi jön az állítólagos béke után? Kérdések, melyeket feszeget az előadás ...Válaszok?

Dejan Dukovski macedón származású dráma- és forgatókönyvíró legismertebb színdarabja a Puskaporos hordó, amelyben egy társadalom a megsemmisülésbe és a szótlanságba kényszeríti magát. "Nem akarok durva lenni, de a beszélgetésünk kezd értelmetlenné válni." Dramaturgiai tanulmányait Skopjéban végezte. 1990-1993 között macedón tévé- és rádiócsatornáknál dolgozott dramaturgként. 1993-tól forgatókönyvírást tanított Skopjéban a Színház-és Filmművészeti Egyetemen, 1996-tól az egyetem dramaturg szakának docense lett. Jelenleg Hamburgban és Skopjéban dolgozik. Legismertebb műve a Bure Baruta az Egyesült Államokban, Japánban, és Európában is bemutatásra került. A színdarabot Goran Paskaljevic filmesítette meg 1998-ban, forgatókönyvét Dukovski írta, mely magyarul a Lőporos hordó címet viseli (a darabot a színház A puskaporos hordó címmel játssza). A film számos rangos fesztivált bejárt, és több díjjal jutalmazták (Velencei Filmfesztivál: FIPRESCI-díj).A Z'art-osztály előadása Dukovski művének magyarországi ősbemutatója.

Lehet, hogy az élet valójában csak egy alma.

Az előkészületek megtekinthetők a twitteren: http://twitter.com/puskaporoshordo

A zenekarról bővebben információk itt: http://www.oskestar.hu/

A korlátozott férőhelyek miatt előzetes REGISZTRÁCIÓ ajánlott!

BENEDEK György
közönségszervező
benedek.gyorgy@merlinszinhaz.hu
MERLiN Színház
www.merlinszinhaz.hu
1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.
Mob: 20.932.1963
Tel: 1.317.9338, 1.318.9844
Fax: 1.266.0904

2010. március 12., péntek

Rutkai Bori és a Betonka koncert a Sirályban


Időpont:
Március 13. szombat 21.00 - színházterem
Helyszín: Sirály
1061 Budapest, Király utca 50.

Először a Betonka Prágában játszott (2008. december 1-én), másnap meg Brnoban. Női Slam estre hívták meg Borit, de ő nem akart egyedül menni. Csehországban Bori már egyszer slammelt egyedül, a Pohoda Fesztiválon, amire azért delegálták, mert a Műcsarnokban 2007-ben megnyerte a Slam vetélkedőt. Pedig Bori nem is igazi slammer. De ez egyelőre nem okozott problémát, mert viszonylag kevés olyan előadó van (főleg csajok) akik valós slammerek lennének, vagy el vannak nyomva, és az ilyen Bori-fajta slam-imitátorok veszik el a kenyerüket, meg a világot jelentő deszkákat.
Szóval a Műcsarnoki vetélkedőn Sabák Peti dobon, Hock Ernő bőgőn kísérte a slam-zombikat. Ezért gondolta aztán, hogy a cseh-estre a saját baszer-dobos párosát kell magával vigye.
Aztán eljött a tavasz és egy újabb feladat találta meg a zenekart. Artner Sisso készülő regényének részleteiből felolvasás készült, és a Betonka volt hivatott zenei illusztrációk előadására. Zsombor nem ért rá, ezért megkérték Németh Csabát, hogy jöjjön, legyen szíves. Az ünnepi könyvhét keretében, a Szegedi Zsidó Hittközség dísztermében értek el hatalmas sikert. Onnantól kezdve Csaba is a zenekar tagja lett.
A két dobolóssal kigömbölyödött zenekar a Tokaji Írótáborban debütált. A költői felolvasó est után, játszott a Betonka nagyon szépen. Sokan megdicsérték. Általános volt a jókedv és az elismerés! Aztán azóta csak nő a jókedv és a koncertek száma, Specko Jedno lelke Kovácsnéban él tovább.
Csobánka Zsuzsa cikke a tokaji estéről: http://www.litera.hu/hirek/egy-nap-elet-tokaj-instant

“Mindent meg kell simogatni, / A hiénákat, a békákat is.” (József Attila)
„Tulajdonságaink nem a mi tulajdonaink, mert ők azok a kik birtokolnak minket.
Rábámulunk ezekre a tulajdonságainkra. Kiélesedik az arcuk. Tekintetük, megvillan vagy elhomályosodik, ahogy kergetőznek a belsőnket kibélelő sötétségben.
Kiélesedik az arcuk, totemek ők. A tulajdonságaink valamely állat természetét hordozzák.
Ők a mi belső háziállataink.
Egész életünk a velük való gondoskodással telik, értük élünk.
Kinéznek a szemünkön.
Szerencsés esetben olyan paradicsomi állapot uralkodik belső farmunkon, ahol békében él egymás mellett a párduc és a pincsi.
Ez a szituáció azonban elég ritka.
Nap, mint nap szembesülünk folyamatos csatározásaikról, kudarcaikról, győzedelmeskedéseikről.
Ezekről az állati, totemháborúkról, csak mint a vágyak, indulatok, és a szellem összecsapásairól szoktunk vallani.
Este velünk alszanak el. A test akkor nyugszik meg, mikor minden állat visszahúzódik vackára, odújába.
És egy nagy közös álom takar be minket.
A kiállítás médiuma a néhai Kovácsné Gyapjas Betonka.
Amikor élete delén felfedezte teste katedrális voltát, nosza hamarjában kő elefántokat állított a kapujába, hasonlókat, amilyenek a Budapesti Állatkertet is őrzik… Ha az egyik elefánt el is aludt, a másik annál inkább őrizte a Kovácsné Gyapjas Betonkába vájt mély kapuzatot.
Kovácsné Gy. B. székesegyháznyi testében valaha felcsendült, és mái napig visszhangozó álmokat rekonstruálja ez a kiállítás.
Ezzel a szellemi és piktografikai sztriptízzel adózunk Kovácsné Gyapjas Betonka emlékének.”

A zenekar:
Rutkai Bori – ének, szöveg, Szerető Dániel – basszus, Lukács Gábor Luki – szaxofon, fúvós hangszerek, Dudás Zsombor – ütőhangszerek, Németh Csaba - ütőhangszerek

Forrás:
Sirály
Specko Jedno

2010. március 3., szerda

GAZDAG ÅGI kiállítása az Erlin Club Galériában



A kiállításról:

Megnyitó: 2010 március 17, 20 00
Kiállítás zárása: 2010 április 20, 18 00
Helyszín: Erlin Club Galéria
1092 Ráday utca 49.

GAZDAG ÅGI festőművész életrajza

1993-1999: Ady Endre Művészeti Gimnázium grafika szak és 1997-99: festő szak, Zalaegerszeg; 1998: Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézet: Workshopron 1999-2000: Esterházy Károly Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szak, Eger; 2000-2006: Magyar Képzőművészeti Egyetem - festő szak, Gaál József osztálya, Budapest; 2003-2006: Magyar Képzőművészeti Egyetem művészettörténet-rajz tanár szak, vizuális nevelés tanszék; 2004: Le Mans Ecolé Superieure des Beaux Arts, Franciaország - Erasmus; 2004: Firenze építészeti és képzőművészeti Workshop Olaszország - MKE; 2005: Fiatal képzőművészekből álló Transradar alkotói egyesület tagság, Budapest; 2006: Vitrin Kortárs Képző- és Iparművészeti Egyesület tagság, Zalaegerszeg; 2007-2008: Nemzetközi szimpózium és nyári egyetem, Halbenrain, Ausztria.

Mestere: Gaál József

Díjak
1998: Zala megyei rajzverseny I. díj, Zalaegerszeg
2000: Festő tanszék szakmai díj, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
2003-06: Zalaegerszeg Város Művészeti Ösztöndíj, Zalaegerszeg
2004: Nemzeti Kulturális Alapítvány Művészeti Ösztöndíj, Budapest
2004: Touches of the Renaissance: studying Renaissance architecture in its authentic place: I. díj Romualdo Del Bianco Foundation, Firenze
2006: Diplomadíj, Magyar Képzőművészeti Egyetem, Budapest
2006: Boulevard és Brezsnyev Galéria és Alapítvány Alkotói díj, Budapest
2007: Zala megyei fiatal képzőművészek oklevele, Zalaegerszeg.

Egyéni kiállítások
1998 • Ady Galéria, Zalaegerszeg
2005 • Extra Galéria és Kávéház, Budapest
2008 • Plein Art, Pinc Cadillac Gallery Ephemeral, Budapest.

Válogatott csoportos kiállítások
1999 • Galéria Kávézó, Zalaegerszeg [Szentgróti Dávid festőművésszel]
2002 • Latinovits-ház, Balatonszemes • Fényinstallációk, Matáv székház, Budapest [Medence csoporttal]
2003 • Benczúr-ház, Budapest
2004 • Kölcsey Galéria, Zalaegerszeg
2005 • Teleki Galéria, Zalaegerszeg • POSZT Fesztivál, Közelítés Galéria, Pécs • Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
2006 • Mucius Kortárs Galéria, Budapest • MKE Diploma kiállítás, Barcsay Terem, Budapest • Karácsonyi Szalon/Tárlat, Octogonart Galéria – Körzőgyár, Budapest • Boulevard és Brezsnyev Kortárs Galéria nyitókiállítás, Budapest • A Boulevard és Brezsnyev Galéria barátai, Boulevard és Brezsnyev Kortárs Művészeti Galéria, Budapest • Szolnoki Szigligeti Színház, Globe Fesztivál, Transradar alkotóival, Szolnok • Családlátogatás, Octogonart Galéria, Budapest
2007 • Kelj fel, Laci! - jótékonysági képzőművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest • Lumen Galéria, Budapest • Octogonart Galéria, Budapest [Király Gábor és Csató József festőművészekkel] • NetAktív Irodagaléria, Budapest [Énzsöly Kinga és Gábriel Ajna festőművészekkel] • Holdudvar Galéria, Budapest • Picant Galerie és Boulevard és Brezsnyev Galéria szervezésében: Hacking the Documenta, csoportos kiállítás és happening, Kassel [D] • Karlshospital, Kassel [D] • Erlin Galéria, Budapest • Art fair, Műcsarnok - Missionart Galéria, Budapest
2008 • Könyörgök, akasszuk fel! Tükör Galéria, Zalaegerszeg • Boulevard és Brezsnyev Galéria, Budapest [Szabó Eszterrel] • Holdudvar Galéria, Budapest.

Irodalom
Illusztráció Edward Lear verséhez, PRAE Irodalmi Folyóirat, 2001/1-2.
Kukorelly Endre: Sto gyelaty, Élet és Irodalom, 2005. november 22.
Szilágyi Sisso Szilvia: Bébi bumm. Octogon, 2006. november
Gaál József: Új évjárat, Octogon, 2007. január
Somhegyi Zoltán: A föld alatt és a Várhegyen, MAKtár, 2007/2.
Turai Hedvig: Újra itt van a modernizmus. Műértő, 2007. szeptember
Somlyódi Nóra:A Boulevard és Brezsnyev Kasselben, Documenta Kassel 16/06-23/09 2007 a Tranzit.hu weboldalán.

Forrás: artPORTAL

Bin-Jip koncert - Harcsa Veronika új zenekara az A38-on


A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtőzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, a.k.a Andrew J. Bár a zenekar léte és a tagok közös munkája egy ideje nyílt titok, a csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású - triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes -, mégis dalközpontú műsorukat. Most látták elérkezettnek az időt, hogy a nagyközönséget is bevonják zenei kalandjukba: a Bin-Jip bemutatkozó koncertjére 2010. március 5-én, pénteken kerül sor az A38 hajón.

A tagok közti összekötő kapocs és a közös zenélés elindítója Harcsa Veronika volt, aki évek óta rendszeresen játszott Gyémánt Bálint gitárossal és Andrew J DJ-vel is – igaz, mindig külön-külön, teljesen eltérő műfajú és felállású formációkban. Világossá vált számára, hogy a különböző gyökerek ellenére ugyanazt az élményt éli át mindkét zenésszel: a szabadság és a biztonság érzetének egyidejűségét - vagyis hogy bármerre kalandozzon is az egyikük, bizton számíthat rá, hogy a másik vele megy, akár tízperces improvizációk erejéig is. Egyértelmű volt hát, hogy össze kell hoznia a két zenészt, és bele kell fogjanak valami újba, immáron hármasban, új utakat és formákat keresve, a játék és a kísérletezés öröméért. Pár közös jammelés után dalok kezdtek körvonalazódni, amelyeket rögtön fel is vettek Andrew házistúdiójában. Az egyik számhoz pár szólam feljátszásának erejéig elhívták Kaltenecker Zsolt billentyűst, aki korábban több lemezt készített Andrew-val. Mindannyiuk (kellemes) meglepetésére szinte azonnal ottragadt, a zenekar tagja lett, és ettől kezdve négyesben folytatták a kísérletezgetést a hangzásokkal.

A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában - nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket, stb. Nem egészen egy év alatt egy teljes nagylemeznyi anyagot vettek fel, amelynek végső keverését két kiváló hangmérnök, Moldvai Márk (ex-Neo, Mitsoura) és Schram Dávid végezte. A bemutatkozó lemez hamarosan a boltok polcaira kerül, a dalokkal való ismerkedést addig a zenekar myspace oldalán és természetesen a koncerteken lehet elkezdeni, ahol az új dalokat a zenészek korábbi koncertjein és live act-jein megszokott közös improvizációk egészítik ki.
És hogy miért pont Bin-Jip (koreaiul: üres házak)? A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén egyetlen szobában, Andrew nappalijában zajlott, ahol a különös hangulatú dalok készültek, és a zenészekből - számukra is észrevétlenül - zenekar lett.

A Bin-Jip zenekar tagjai:
Harcsa Veronika - ének
Kaltenecker Zsolt – billentyűs hangszerek
Gyémánt Bálint - gitár
Andrew J – Ritmusok, hangminták, scratch

Forrás: A38