2011. március 31., csütörtök

Šwierkiewicz Róbert - Tandori Dezső: Két sapkás beszélget c. kiállítása a Liget Galériában




Helyszín: Liget Galéria,
1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 5.
Megnyitó: 2011. március 31., 18 00
A kiállítás megtekinthető: április 28-ig
Nyitva: szerdától hétfőig 14 - 18 h

Forrás: Liget Galéria




 

2011. március 28., hétfő

EtnoMobil: Mozgásban a kortárs kultúra című kötet bemutatója

A Néprajzi Múzeum és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent a MaDok-füzetek sorozatban az EtnoMobil - MOZGÁSBAN A KORTÁRS KULTÚRA című kötet, amelyben a városi mozgás és közlekedés, a mobilitás a téma, ami szubjektív szövegeken, tárgyleírásokon, képes városi sétákon keresztül jelenik meg.

A kötet beszélgetős, felolvasós, kikacsintós bemutatóján közreműködő, együttműködő és megszólaló vendégek: BUDHA TAMÁS képzőművész, CSOSZÓ GABRIELLA fotós, FISLI ÉVA történész-muzeológus, GYÖRGY ESZTER kultúrakutató, KULCSÁR VIKI színháztörténész, produkciós menedzser, KÜRTI GÁBOR /"Kükü"/ Critical Mass szervező, NÁDORI LÍDIA műfordító, NAGY SZILVIA kulturális antropológus, kurátor, TÁBORI ANDRÁS képzőművész. A beszélgetés közben és után a kötetből felolvas: SPILÁK KLÁRA színművész és TÁRNOK MARICA szín- és bábművész. Kérdez és a közönségre kikacsint: a szerkesztő (mer' az ilyen).

Időpont: március 30. szerda 19.00
Helyszín: Nyitott Műhely, 1123 Budapest Ráth György utca 4.
A belépés díjtalan.


2011. március 27., vasárnap

Jennifer Walshe és 4 Free Birds koncert


A Polyphony Koncertsorozat keretében


Helyszín: A38 hajó
Időpont: 2011. március 31., csütörtök 20h


A Polyphony néven futó sorozat alcíme: Unity, Diversity, Music (Polifónia – Egység, sokféleség, zene) a lehető legpontosabban írja le célját. Az egy éven keresztül zajló, 50 duplakoncertből álló sorozat egyes alkalmain egy-egy magyar és külföldi előadó lép fel – a külföldiek az Európai Unió országait képviselik.

Jennifer Walshe a kortárs ír zene egészen egyedülálló előadója és zeneszerzője, komponistaként, énekes- és színésznőként, performerként egyaránt. A fáradhatatlan kortárs művész eredetileg zeneszerzést tanult, ebből is doktorált, majd ösztöndíjasként Berlinben töltött éveket. Elképesztő mennyiségű kortárs zenei csoport tagjaként működött és működik, 35 éves korára valóságos „élő zenei intézmény” lett belőle.

Walshe zörejzenéjét leginkább a minimalizmus jellemzi. Folyamatosan keresi a hangszer és az emberi hang új funkcióit, a megszólaltatás új formáit. Kaparászás és motozás, csattogás és kuttyogás, motyogás és dúdolgatás – ezek mind-mind új dimenziókat nyernek Walshe rendkívül szuggesztív muzsikájában. Ennek a folyton újító, sosem megálló művészi attitűnek nagyszerű példája Walshe új projektje, a Grúpat, amelyben egyfajta zenész Pessoaként, éveken keresztül kilenc fiktív zeneszerző és egyben alterego „bőrébe bújva” hoz létre zenei darabokat, installációkat, szobrokat és divattárgyakat, ruhákat.


A 4 Free Birds eredetileg alkalmi projektként indult, Rhodos Birds néven. Először 8 fős (4 fiú, 4 lány), csak énekesekből produkció formájában 2010 októberében mutatkozott be a rodoszi World Public Forum megnyitó eseményén. A formáció női szekciója akkor úgy döntött, hogy fiúk nélkül folytatja, és egy sokkal experimentálisabb, stílusokban változatosabb projekttel mutatkozik be első hazai koncertjén. Így született a 4 Free Birds, melynek tagjai: Fábián Juli, a Barabás Lőrinc Eklektricből is ismert kiváló jazzénekesnő, Tóth Evelin, hazánk talán első számú, fantasztikus technikájú kísérletező avantgárd énekesnője, az örmény képzőművész-énekes Gaja Arutjunján, a Deti Picasso frontembere, valamint a fiatal tehetség, Molnár Emese. E négy nagyszerű énekesnő kísérleti a capella projektjéről a legtöbbet talán a benne résztvevők eddigi karrierje mondja el.

Tóth Evelin az Ektar énekesnője világéletében saját, önálló útját járta. A zenével-színházzal gyerekkora óta intenzíven foglalkozó énekesnő klasszikuszenei tanulmányait követően rendkívül sokoldalú technikai képzésben vett részt: az indiai énektechnikákat éppúgy tanulmányozta, mint az afrikai vagy szefárd stílusokat, és így alakította ki sajátos, egyedi technikáját, amit leginkább a test egyfajta hangszerként való, szabad improvizatív használata jellemez. Alternatív és mozgásszínházi produkciókban is részt vett, és e sokféle forrás teszi számára lehetővé a legnagyobb zenei szabadságot. Tradicionális szefárd, magyar, népzene, elektronikus kompozíciók, dzsessz egyaránt megtalálható repertoárján. Sokoldalúságát jól jellemzi az elmúlt években megjelent három lemeze: a Hamid Drake-kel készített „Csókoljon meg...” az Énekek éneke motívumait dolgozza fel, az Ölelésben című album Erikk McKenzie novég elektronikus zenésszel készült, míg az akusztikus Rubái Trió lemeze Omár Khajjám verseit dolgozza fel.

Fábián Juli az experimentálisan improvizatív, impulzív, „fekete” hangú, szőke, kék szemű énekesnő a magyar zenei élet ígérete. A Liszt Ferenc Zeneakadémia Jazz Tanszakának elvégzése után énektechnikáját meghatározó együttesekben csillantotta meg: dolgozott a Just In Time-mal, az Erik Sumo Banddel, a Barabás Lőrinc Eklektrickel és Sárik Péter gitárossal alakított duót. Rendszeres vendége a Gyárfás István Trió, a Budapest Jazz Orchestra, a Freestyle Chamber Orchestra, a Nagy János Trió, a Regős István Trió, a Talamba koncertjeinek. Zenei nyitottságát és előadásmódjának átható közvetlenségét mutatja, hogy DJ-kkel és más zenészekkel „live act”-ekben és improvizációs esteken rendszeresen vesz részt. 2007-ben és 2008-ban a Montreux Jazz Voice Competition döntőse volt, valamint a Kodolányi János Főiskola jazz-ének tanára.

Gaya Arutjunján a moszkvai orosz-örmény-magyr Deti Picasso zenekar frontembere és a budapesti Másfél együttes vendégénekesnője, az „örmény rockzene nagykövetasszonya”. Zenekarával rendszeresen koncertezik Európa fontosabb világzenei fesztiváljain és klubjaiban. A Jereván-Moszkva-Budapest tengelyen élő és alkotó Gaya Arutyunyan énekstílusában ötvöződik a hagyományos örmény népzene, improvizatív kísérleti elemek és a rock. A Deti Picasso zenekar tagjaként és szólóban koncertezett és közös felvételeket készített többek között Alexander Hackéval (Einstürzende Neubauten), Bobby McFerrinnel, Jason Webley-vel, Nikola Sekulovic-tyal (ex-Laibach), Stefan Sundstrommal, Grencsó Istvánnal, a Zdob si Zdubbal és a Schtimm zenekarral. Koncertjeivel eddig 25 országban képviselte az örmény rock szcénát.

Molnár Emese eredetileg népzenei irányultságú iskoláit az egyetemi évek alatt egyre jobban kiegészítette a dzsessz és az improvizatívabb műfajok iráni érdeklődés. A Kőbányai Zenei Stúdió ének szakán vált biztossá számára, hogy az éneklés és azon belül is a dzsessz és könnyűzene a követendő út. Itt Faith Ildikó és Sárik Péter szárnyai alatt fejlődött és teljesedett ki. Azóta együtt dolgozott Dj Zoohacker ethno lounge projektjében. (Ezt az A38 hajón is bemutatták már.) A Quimby nagysikerű Ajjajjaj című kislemezén, majd az azt követő Lármagyűjtögető albumon is közreműködött, illetve rendszeresen koncertezik saját zenekarával, a Why Not-tal. Ezek mellet gőzerővel dolgozik saját önálló anyagán, mely Jamese címmel előreláthatóan 2011-ben jelenik meg.

Az együttes tagjai:
Tóth Evelin: ének
Fábián Juli: ének
Gaya Arutyunyan: ének
Molnár Emese: ének

Forrás: A38

2011. március 9., szerda

IV. Didgeridoo Találkozó és Virrasztás


Időpont: 2011. március 18. péntek
Helyszín: Fonó Budai Zeneház, 
Budapest, Sztregova u. 3.

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Didgeridoo Találkozó a Fonóban. Az estét a didgeridoo és az ausztrál őslakos kultúra tiszteletére rendezik meg. Filmvetítéssel, szólókoncertekkel várják az őslakosok fúvóshangszere iránt érdeklődőket; az estre látogatók ezen a hazánkban páratlannak számító rendezvényen ismerkedhetnek a didgeridoo-val és képet kaphatnak néhány játékstílusról. A virrasztáson a világ egyik leghosszabb ideig töretlenül fennmaradt hagyományáról emlékeznek meg.

Program

Kapunyitás 17:30-kor.

18:00h Filmvetítés: Yolngu Boy, ausztrál feliratos filmdráma. A film először kerül bemutatásra Magyarországon. Három fiú története; a világ egyik legősibb tradíciójának a modern világgal való találkozásáról mesél.
A filmről

19:30h Nyitott színpad – a főkoncertek előtt, fél órában biztosítunk lehetőséget azoknak, akik a színpadon szeretnék bemutatni didgeridoo játékukat. Jelentkezéseket előre a yidarrka@gmail.com címen várjuk. Kezdőt, haladót egyaránt szeretettel várunk!

Koncertek

20:00h Csirmaz Gábor – dinamikus stílusával, több éves játéktapasztalatával Gábor az egyik leggyakorlottabb magyar játékos. Koncertjén a nemrég megjelent „Forest Is Calling” című lemezéről hallhatunk ízelítőt. Csirmaz Gábor oldala



20:30h Kerekes János – az Ausztrália északi részén, Északkelet-Arnhem-földön hagyományos Yidaki játékstílus követője. „Tradicionális ritmus-részletek modern értelmezésben.”

21:00h Dubravko Lapaine (Horvátország) – Dubravko az elmúlt néhány évben az egyik legnépszerűbb játékossá vált Európában, melyet egyedi játékstílusának köszönhet. Ez alkalommal játszik először Magyarországon. Dubravko Lapaine honlapja


21:30 – 06:00 Virrasztás – reggelig tartó, élő didgeridoo-val kísért esemény az ausztrál őslakos kultúra tiszteletére. A vendégek kényelmét ez alkalommal a Fonó Zeneház koncerttermét borító padlószőnyeg, párnák, dekoráció és a nyugodt légkör biztosítja. Aki játszik a hangszeren és szeretne csatlakozni a folyamatosan fenntartott hanghoz, kérjük, érkezzen az estére didgeridoo-val!

Belépőjegy: 2000 Ft
Az est folyamán tombolán egy eredeti, termeszrágta eukaliptusz didgeridoo-t sorsolnak ki az Ethnosound Világzenei Hangszerbolt jóvoltából!

Az estet az Ethnosound Világzenei Hanszerbolt, a Fonó Budai Zeneház és a Néprajzi Múzeum támogatja.

2011. március 2., szerda

David Dely&Tumba y Quema koncert, Tabalá Dobkör fellépés


A zenekarról és David Dely-ről

Nem kis út vezetett idáig, zenei és földrajzi értelemben egyaránt, Afrikától Latin-Amerikáig és Kolumbiától Magyarországig. Dávid a magyar ütőhangszeres, Dely István és a kolumbiai dalszerző-énekesnő, Leonor gyermekeként 1976-ban, Bogotában látta meg a napvilágot. A család később az ország karibi tengerpartjára költözött, Cartagena, majd Barranquilla városába, ahol mindig is a legerősebbek voltak az afro-kolumbiai népzene és folklór gyökerei, ahonnan Gabriel García Márquez mágikus realizmusa is meghódította a világot.




Dávid zenei fejlődésére már gyermekkorában, az édesapja vezette ütőhangszeres iskolában meghatározó hatással volt az afro-karibi dobok lüktetése és az indián furulyák jellegzetes hangja. Öccsével, Shangóval több mint 15 éven keresztül játszott a szülei által alapított Millero Congo zenekarban, ahonnan többek között a zenei kísérletezésre való hajlamot kapta örökségül.

Később a tengerpartról az ország fővárosába, Bogotába költözött, ahol Tumba y Quema néven megalapította saját zenekarát. A spanyol kifejezés egyfelől a trópusi esőerdőkben alkalmazott égetéses erdőirtási technikát jelenti, átvitt értelemben pedig arra utal, hogy ha az ember az újhoz akar eljutni, először el kell égetnie a régi limlomot. Valamint a tumba szót Latin-Amerika egyes vidékein különféle dobok és táncok megnevezésére is használják.



Miután feleségével, Claudiával 2001-ben apja egykori hazájába, Magyarországra költöztek, Dávid a már védjegyeként használt néven, az eredeti szellemben nyitott, kísérletező, sokoldalú fiatal magyar muzsikusokból alakította újjá zenekarát. Időközönként Madridban élő öccse, a Grammy-díjas Shangó Dely is Magyarországra látogat, hogy csatlakozzon Dávidhoz és zenekarához egy-egy koncert erejéig. A Tumba y Quema azóta megfordult az összes jelentősebb hazai világzenei fesztiválon és számos jól ismert alternatív klubban.

Számaik többsége Dávid saját szerzeménye, kolumbiai és afro-karibi ritmusokra épülnek, és a legkülönfélébb globális zenei hatásokkal vannak megfűszerezve. Zenéjük mindig a karibi térségre, a kultúrák e különleges olvasztótégelyére oly jellemző életörömöt sugározza. A Tumba y Quema elnyerte a Budapesti Fringe Fesztivál szakmai különdíját. Az Artisjus ösztöndíjának segítségével született meg első lemezük Son Maloso címmel.

A zenekar honlapjan sok információ fellelhető, valamint a Tumba y Quema megtalálható a myspace-en is.

Helyszín: Smiley's, V. Szent István körút 13.
Időpont: március 5., szombat, 19 30