2010. október 21., csütörtök

Minden szerdán a Dürer Kertben Mű-Hely szabadzenei koncertsorozat


Mű-Hely estek a Dürer kertben

2010 áprilisa óta minden szerdán Mű-Hely Esték zajlanak a Dürer Kertben. Sokan emlékeznek az Almássy téri Mű-Hely klubra, mely mint hely egy pár éve nem működik, viszont szellemisége, az ott egymásra talált barátok és zenészek munkakapcsolata azóta is tovább él. Az Almássy téren nagyon jól működő módszer egy új helyszínen is új lehetőségeket teremt; nem csak egyszerűen zenekarokat léptetünk fel, hanem azon is dolgozunk, hogy zenészeket hozzunk össze és közös alkotómunkára inspiráljuk őket.

A Mű-Hely akkori szervezőbrigádja összefogott a Tajtékossal, a Sirály zenei szervezőbrigádjával és a Dürer Kert vezetőivel, és újra teret ad annak az élő zeneiskolának, ahol a jó kis zenekarok közösen muzsikálnak elismert nagy zenészekkel, és ahol több generáció tanulhat egymástól. Az est nem akar egyedi produkciókat reflektorfénybe helyezni, hanem klubesteknek, találkozásoknak ad teret.


Cím: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.

Koncertkezdés 9-kor, a koncert után FREE JAM kifulladásig! A koncert előtt már fél 8-tól élőzene a kisteremben David Jengibariannal.

A koncert ingyenes, de ha teheted, támogatói jegy vásárlásával kérjük támogasd a Mű-Hely programok megvalósulását!


MŰ-HELY ESTEK NOVEMBERBEN


Dorota & T. Bali
November 3. szerda 21.00
Somló Dávid - gitár, Makkai Dániel - basszusgitár, Porteleki Áron – dob
Hogy mi lesz egy ex metál gitáros egy freejazz bőgős és egy népzenész találkozásából? Ez egyáltalán nem derül ki a zenekar játékából, ám a lengyel kortárs irodalom hatása egyértelmű. Szabad hullámtördelés, szűretlen háttérzajokkal.
videó:

Ektar
November 10. szerda 21.00
Benkő Róbert – nagybőgő, Kardos Dániel – gitár, Szőke Szabolcs – gadulka, Tóth Evelin – ének, Sárvári Kovács Zsolt – dob, Váczi Dániel – szaxofon
A kortárs, improvizatív kamarazenét játszó formáció, 2002 őszén mutatkozott be, a Győrfree zenei fesztiválon. Az együttes kompozícióit balkáni, távol-keleti és afrikai zenei kultúrák inspirálják, de a szigorúbban szerkesztett darabokban a középkori zene, az európai népzenék és a kortárs zene hatásai egyaránt fellelhetőek. Az Ek-tar indiai szó; annyit jelent: egy-húr: a négy muzsikus kifejezésben, melodikus variációkban, ritmikában igyekszik úgy összeolvadni, mintha valóban egy húron játszana.
videó:

Dav trió
November 17. szerda 21.00
Németh Csabi - dob, Szerető Dani - basszusgitár, Szesztay Dávid - gitár, ének
Szesztay Dávid, aki az elmúlt években több színházi előadás (Pont Műhely) és film ( Pater Sparrow: 1) zenéjét szerezte, emellett számos zenekarban működik közre különféle hangszereken (Santa Diver, Specko Jedno, Budbudas, Dévényi Ádám és az Átmeneti Kabát) még bő három évvel ezelőtt, trióként hívta életre a Dav formációt. Azóta kísérletezett a quartet-, majd a háromtagú fúvósszekcióval kibővített sextett felállással is. Ezzel a nagyzenekari formációval készítette el Point of View című lemez anyagát, amit a Hunnia/EMI jelentetett meg 2010-ben. Repertoárjukban kizárólag saját szerzemények találhatók, melyek alapvetően lendületes, rockos hangvételű dalok, de erős jazz-es és némi világzenei hatásokról is árulkodnak. A zenekar rendszeresen koncertezik trióként, illetve a fúvósokkal megspékelt verzióban is. Ezen az estén az eredeti, három tagból álló zenekart hallhatjuk élőben.
videó:

Rutkai Bori és a Specko Jedno
November 24. szerda 21.00
Rutkai Bori – mikrofon, Mizsei Zoltán – billentyű, Szesztay Dávid – gitár, Szerető Dani – basszusgitár, Dudás Zsombor – ütőhangszerek, Németh Csaba – ütőhangszerek

Specko Jedno: jelentése a szlovák “sedcko jedno”=”mindegy” kifejezés és a “special one” = “speciálisan egy” kifejezés öszvéresítése. A jelenlegi felállás három éve praktizál. A saját koncertek mellett rengeteg kulturális (filmes, irodalmi, képzőművészeti), és társadalmi esemény kísérő-produkciójaként működtek közre. A zene alapját Bori bölcs-humorú, és festészeti unkáival „rokonértelmű” dalszövegei képezik. A dalok radikálisan eltérő műfajok keveredéseiből születnek (punk, tango,verbunkos, zsoltár, disco, freejazz, himnusz, metál, stb.). A végeredmény: egy zeneileg folyamatosan változó, intenzív, szórakoztató és egyéni költészettel áttüzesített üzeneteket hordozó repertoár.
videó:

Decemberi előzetes

Kéknyúl trió
December 1. szerda 21.00
videó:




2010. október 20., szerda

SYD-Láng Annamária-Nagy Fruzsina koncert-színháza a Trafóban!


Láng Annamária színésznő afrikai utazásai során ismerkedett meg Sydonie Raawiya Koumbával, a hetvenes évek emblematikus funk-királynőjével, aki azóta visszavonult a zenei életből. Most viszont 30 év után újra színpadra áll! A koncert során Syd magyarul és szuahéliül is énekelni fog, de bepillantást nyerhettek egy botrányoktól hangos, tragédiáktól terhes zenei karrier titkaiba is. Nézzetek bele a produkcióba!




Linkajánló:
Fidelio-interjú Láng Annamáriával
a Trafó blogján olvshatsz SYD-ről

2010. október 19., kedd

Rajz? című csoportos kiállítás a Budapest Galériában

2010. október 14., csütörtök

Roham Galéria - Bada Dada Tibor és Bakó Tamás kiállítása

A ROHAM Galéria folytatja már megszokott sorozatát: Generációs vizuális diskurzusok.

Ennek keretében október 15-én, pénteken Bada Dada Tibor (1963-2006) és Bakó Tamás közös kiállítását nyitjuk meg, amelyre szeretettel várunk minden érdeklődőt.

Bada Dada munkáit Bognár Attila műgyűjtő jóvoltából állítja ki a ROHAM Galéria. Bada sokoldalú művészként munkálkodott itthon és az egykori Jugoszláviában egyaránt. A performance művész festmények, 3D műtárgyak, mozgóképes produktumok alkotója a dadaista konvencióból merítkező versek és szövegek írója.

Bakó Tamás a MOME-n frissen végzett grafikus és elismert Rohamos alkotóművész. Grafikái képregényszerű gúnyiratok, amelyekkel a popkultúra már elfogyasztott ízetlen szenzációit hasznosítja újra.

A kiállítást drMáriás Béla nyitja meg. A megnyitó után 21 órától Bárdos Deák Ági zenél, utána hajnalig DJ buli.

Helyszín: Roham Galéria
Bp. VIII. kerület Vas u. 16.
Időpont: október 15., péntek, 20 00
Nyitva tartás: K.-Szo.: 16.00-20.00

Forrás: Roham Galéria

2010. október 7., csütörtök

Irodalmi programok a Műcsarnok múzeum-csoportban


Írószemmel – irodalmi tárlatvezetések

Folytatódnak a Műcsarnok nagy sikerű Írószemmel című irodalmi tárlatvezetései. Az Aviva Képzőművészeti Díj 2010 és az Ernst Múzeumban látható Összefüggő terek című kiállításokon ismert és közkedvelt kortárs magyar írók kalauzolják végig az érdeklődőket. A hagyományos tárlatvezetések művészettörténeti szempontjai mellett irodalmi sétáinkon fény derül arra, egy íróban milyen gondolatokat ébreszt a tárlat vagy egy-egy műalkotás, milyen szövegeket társít a vizuális alkotásokhoz, illetve milyen művek létrehozására inspirálja. Az Írószemmel című sorozatban eddig Podmaniczky Szilárd, Csaplár Vilmos, Németh Gábor, Háy János és Péterfy Gergely tartott nagysikerű irodalmi tárlatvezetéseket.

Következő tárlatvezetés

Ernst Múzeum – Összefüggő terek kiállítás
2010. október 16. szombat, 16 óra
Tárlatvezető: Zeke Gyula

Műcsarnok – Aviva Díj 2010 kiállítás
2010. október 28. csütörtök, 17 óra
Tárlatvezető: Can Togay író, filmrendező
      
2010. október 20 - 2010. november 18.
Irodalmi estek
A PRAE folyóirat estje
Az Észtország című lapszám bemutatója

Műcsarnok Bisztró
2010. október 20. szerda, 19 óra

Bródy-Díj díjátadó estje

Műcsarnok Bisztró
2010. október 22. péntek, 19 óra

A PRAE folyóirat estje

Műcsarnok Bisztró
2010. november 17. szerda, 19 óra

Asszociációk – Intermediális költészeti estsorozat

A Műcsarnok sorozatában irodalmi műhelyekkel együttműködésben, aktuális kiállításaihoz kapcsolódóan olyan költészeti estekkel jelentkezik, amelyeken kortárs költők-írók, valamint képzőművészek, filmesek, poetry slam-költők, zenészek, DJ-k és VJ-k asszociálnak a kiállított műtárgyakra. Az első, Art Fanatics című kiállítás rendezvényeként megtartott esemény után izgalmas inspirációt jelent majd a művészeknek a mostani, Aviva Díj 2010 kiállítás.

Következő időpont

Ernst Múzeum – Összefüggő terek kiállítás
2010. Október 21. csütörtök, 18 óra

Az Ernst Múzeum tereinek képzelt történeteit mesélik:
Parti Nagy Lajos, Erdős Virág, Cserna-Szabó András és Podmaniczky Szilárd
Zenei improvizáció: Vázsonyi János szaxofon
A terekben történetektől történetekig vezet: Jánossy Lajos
Koncert (az utcán): Triton (Magyar Bori - ének, Kardos Dániel - gitár, Dömötör Tamás - beatbox, Vázsonyi János - szaxofon)

Műcsarnok – Aviva Díj 2010 kiállítás


2010. október 28. csütörtök, 18 óra

Az Aviva Képzőművészeti Díj hat díjra esélyes jelöltjének műveire elbeszéléseket asszociál: Balázs Attila, Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Szijj Ferenc
Zenei improvizáció: Lantos Zoltán hegedű
Koncert:Lantos Zoltán szólókoncertje - Vendég: Gerák Andrea énekes
Látvány: Vj Unflyable
      
Egy mű felnyitása

Az Egy mű felnyitása című sorozatunkban egy-egy műalkotás apropóján írók, kortárs képzőművészek, filmesek, különböző művészeti vagy tudományos területek képviselői beszélgetnek életművekről, művészeti korszakokról, kiállításokról. A nemrég a BBS-kiállítás apropóján tartott beszélgetések folytatásaként ez alkalommal nem csupán művészetről és művészeti közegről vagy korszakokról folyik majd eszmecsere, hanem gazdaságról, társadalomról, múltról és lehetséges jövőről is.

Következő időpont

Ernst Múzeum – Összefüggő terek kiállítás
2010. Október 21. csütörtök, 17 óra

Résztvevők: Angel Judit, György Péter, Németh Gábor, Nagy Bálint
Kérdez: Jánossy Lajos

Forrás: Műcsarnok

      

Barabás Lőrinc Eklektric: Lennon 70, vendég: Mohai Tamás, Óperentzia, Vida G



 A trombitás-zenekarvezető nevét viselő, eklektikus városi tánczenét játszó csapat 2006-ban alakult Budapesten. Lőrinc húszas évei elejére egyaránt bejáratos volt a hagyományos jazz és az underground tánczene köreibe (Gimmeshot Crew, Rewind), egyformán izgatta az improvizáció szabadsága és a tánczenék adrenalintermelő energiái. Saját zenekarának megalapításakor egyaránt válogatott jazztanszakos társai (Fábián Julianna - ének, Delov Jávor - dob, Bata István - basszusgitár, Premecz Mátyás - billentyűk) és az éjszakai bulik legjobb figurái (Sena Dagadu - ének, Dermot - harsona, scratch, MC Kemon - rap) közül.

A 2007-ben megjelent Ladal című debütáló lemez a sokszínűség jegyében fogant: a jazz és az urbánus (főleg afroamerikai gyökerű) zenék valamennyi válfaja képviselteti magát a korongon (reggae, hiphop, drumandbass, elektronika, longue, triphop), de mindegyik finom fűszerként jelenik meg a csapat egységes, azonnal felismerhető hangzásában. Az ízlésformáló médiumok hamar felfedezték maguknak a csapatot: a lelkes kritikák mellett az akkoriban induló magyar MTV és MR2 Petőfi Rádió egyaránt kiemelt rotációban játszották a csapat "Famous" című dalát. A hatás természetesen nem maradt el: a Ladal bemutatkozó koncertjén az A38 hajón teltház fogadta és ünnepelte a zenekart. A zenekar egyből bekerült a hazai klub- és fesztiválkörforgásba, amelybe korábban semmilyen jazzes elemekkel operáló hazai zenekar nem volt képes bekerülni. A legkiemelkedőbb fellépés a csapat 2008-as Szigetes koncertje volt, ahol közel 5.000 ember bulizott a csapat muzsikájára. És természetesen a Fonogram díjátadón sem hiányozhatott a Ladal a legjobb jazzlemez top 5 shortlistjéről.

Tipikus dilemmája a könnyűzenének: hogyan lehet továbblépni egy, a közönség és a kritika által is egekbe magasztalt bemutatkozó album után? Az Eklektric - a népmesék hőseihez hasonlóan - a nehezebbik utat választotta. A 2009-ben megjelent Trick című új lemezen a daloké a főszerep. A két új taggal (Dermot és Sena helyén DJ QC schratch-mester és a funk-reggae vonalról érkező dominikai énekes, Kasai játszanak) készült második korong egységesebb, letisztultabb, de egyben pörgősebb is a Ladal-nál, mindemellett pedig legalább ugyanannyi slágervárományos dalt tartalmaz, mint elődje. A sokféle szélsőséges műfajba belekóstoló csapongás, és a - korábban szinte minden számban kötelező - virtuóz hangszeres megmozdulások helyett a Trick letisztult, lekerekített dalcsokor, az egyes kompozíciók lényegének alárendelő hangszerelésben. Annak ellenére, hogy a tagok immáron külön-külön is fontos és izgalmas produkciókban mutatják meg sokoldalúságukat (a teljesség igénye nélkül Delov Jávor a Turboban, Premecz Mátyás a Qualitonsban és a Kék Nyúlban, Fábián Juli saját jazzenekarában, Bata István basszusgitáros a Special Providence-ben, az immáron csak vendégként közreműködő Sena az Irie Maffiában és a S.W.-ben, a zenekar névadó-zenekarvezetője Barabás Lőrinc trombitás pedig időközben Londonban is megalapította improvizáló, jammelő partysorozatának, a Random Szerda helyi verzióját) - az új lemezen nem egy szupergrupp tagjai licitálnak egymásra egyéni teljesítményekkel, hanem igazi csapatként képesek működni, és ez nagyon nagy teljesítmény. A koncerteken természetesen mindegyiküknek megvan a lehetősége a kibontakozásra - ahogy azt egy Eklektric bulin el is várja az ember!

A zenekar tagjai:

Barabás Lőrinc: trombita

Fábián Julianna: ének
Premecz Mátyás: billentyűk
Bata István: basszusgitár
Delov Jávor: dob
Dj Qcee: lemezjátszó, Mpc
vendég: Mohai Tamás: gitár
 
Helyszín: A38 koncerthajó, Petőfi híd, budai hídfő
Időpont: október 9., 21 óra 

Forrás: A38