2010. június 3., csütörtök

Vendégtér - pályázati felhívás




A LABOR pályázatot ír ki művészeknek és kurátoroknak 2010. július és augusztus időtartamra két illetve négy hetes műterem / alkotótér használatra. A nyertes pályázók, a LABOR alkotóterét vizuális kultúrához köthető projektek megvalósítására használhatják. A pályázat célja, hogy lehetőséget adjon művészeknek és kurátoroknak önálló (vagy akár kollektív) munkára, bemutatkozásra, illetve a hazai kortárs művészeti élet szereplőivel való megismerkedésre. A residency ideje alatt a résztvevők használhatják a LABOR térbeli és technikai adottságait (internet hozzáférés, laptop); a könyvtárat és a kiállítótereket.



A pályázat az alkotótér használatára terjed ki, igény esetén szálláskeresésben és a szakmai kapcsolatok felkutatásában és építésében segítséget nyújtunk.

Pályázni az alábbi anyagok benyújtásával lehet:
- részletes szakmai önéletrajz,
- maximum 2 oldal terjedelmű motivációs levél és munkaterv, melyben a pályázó azt is feltünteti, hogy kettő vagy négy hetet szeretne igénybe venni.
A pályázatokat a labor@c3.hu címre várják.



Meghosszabbított beadási határidő: 2010. június 13.

Helyszín: Labor (1053 Budapest, Képíró u. 6.)



Időpont: 2010. július, augusztus folyamán



A LABOR, egy rugalmasan működő, közös (alkotó) tér, amelyet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és tranzit.hu, kortárs művészeti program közösen működtet az egykori Stúdió Galéria (Képíró utcai) tereit használva. Nem hagyományos kiállítási formában megvalósuló művészeti projekteknek/bemutatóknak, a művészeti kutatómunkának és tematikus program-sorozatoknak (beszélgetések, filmvetítések) biztosít helyszínt. Feladatának tekinti a kortárs képzőművészet társadalmi felelősségének és tudástermelő szerepének hangsúlyozását.



Forrás: LABOR

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése