A most induló kortárs alkotókat bemutató interjúsorozatomban szereplő első művész Szilágyi Zoé.
Egy olyan alkotót szeretnék bemutatni, aki igazán megtestesíti a "művészember" fogalmát: öntörvényű, szenvedélyes, munkáiból árad a düh és a társadalomkritika. Ugyanakkor egyértelműen érezhető, hogy egy rendkívül szenzitív személyiséggel állunk szemben. Szilágyiné Zoltán Éváról, azaz Zoé "PIT"-ről van szó, aki festészetét a punk irányzat jegyében éli meg, azonban életvitele káros szenvedélyektől mentes, ami korunk szempontjából igen érdekes ellentmondás. Budapesten született, 12 éves korában szüleivel disszidált Amerikába, ahonnan később Németországba mentek. Ott járta ki iskoláit is. Huszonhat éves koráig különböző nyugat-európai országokban élt és állított ki. 1992 óta újra Magyarországon, Veszprém mellett tartózkodik egy tanyán. Autodidakta módon kezdett festeni édesapja, Zoltán Sándor objekt-művész - másnéven "a dobozos ember" - hatására. Ő fedezte fel már kiskorában tehetségét és sokat segített, hogy lánya kibontakozhasson. 1987-ben Magyarországi tartózkodása alatt a Dési Húber rajzkör látogatója volt, ahol tanulmányokat készített, ezen felül önmagát képezte. Zoé grafikával, festészettel, objektekkel, mail art-tal foglalkozik, valamint ruhákat és egyéb tárgyakat is dekorál. Művészeti stílusa leginkább az underground- illetve az outsider art kategóriába sorolható. Szabadúszóként tartja fenn magát, amely ebben a személyes barátságokat és figyelmet oly gyakran nélkülöző társadalomban rendkívül nehéz. Mindemellett rendkívüli akarat- és életereje, valamint elhunyt férje – Szilágyi László, "Lackó" - emléke és munkássága adnak számára erőt, hogy kizárólag a festészetnek éljen, és folytassa művészeti tevékenységét. Számos munkája szerepel hazai és külföldi magángyűjteményekben (Vörösváry Ákos, Raum Attila, Kerényi Zoltán , Horvay Tibor, J.F.Spittler).
Szerk.: Zoé, szeretném, ha néhány mondatban összefoglalnád művészeti tevékenységed lényegét!
Sz. Z.: Számomra alkotni olyan, mintha naplót vagy blogot írnék. Továbbá menekülés egy általam létrehozott világba. Olykor pedig harc az igazságtalannak tartott dolgok ellen.
Szerk.: Említetted, hogy számos helyen jártál a világban, sokáig Nyugat-Európában éltél szüleiddel. Mi motivált, hogy hazatérjél, és ne ott építs karriert?
Sz. Z.: Csupán a véletlen! Utazgattam, majd itthon megismertem Lackót (Szilágyi László képzőművész – a Szerk.) és itt ragadtam.
Szerk.: Volt férjeddel, Szilágyi Lackóval közösen alkottatok. Milyen hatással volt rád művészete?
Sz. Z.: Lackó teljesen más stílust képviselt, mint én. Expresszionista festő volt, míg én inkább "rajzosabban" dolgozom. Sőt, azelőtt főként csak rajzoltam. Viszont ugyanazt a belső világot képviseltük, amelynek lényege a politikamentes punk- és underground világ. Mindemellett rengeteg energiát adott - még halála után is ő ad erőt, hogy ne adjam fel sohasem!
Szerk.: Egy-egy műtárgy elkészítésének mi a folyamata? Gondolok itt egyaránt festményekre, objektekre, ruhákra.
Sz. Z.: Van úgy, hogy leülök és csak úgy „jön magától”. Olyankor elkezdek alkotni, majd mint aki "transzban" van, eltűnik idő és tér - akár bomba is robbanhat mellettem... Emiatt nem is vállaltam gyereket, mert ha elkap ez a fajta alkotóláz, nem érdekel az sem, ha haldokolnak körülöttem, nem vagyok jelen. Ez az állapot mindenfajta "szer" nélkül jön létre. A ruhák ötletei csak úgy „beugranak”: megvalósítom a bennem vizuálisan megfogalmazódott terveket. Szeretek egyedi dolgokat hordani, amelyek teljes mértékben kifejeznek engem és benső lényemet. Természetesen festek megrendelésre fotó után is portrét, állatképeket - ezeket ugyanúgy élvezem, feladatomként tekintek rájuk.
Szerk.: Említetted, hogy néhány éve rendkívül keresett alkotó voltál, azonban - leginkább a világválság óta - mára lecsökkent megrendelőid száma. Pedig több nívós galéria is rendszeresen szervezett számodra kiállításokat, a teljesség igénye nélkül: Mucius, Artitude Galéria, Bartók 32, Karinthy Szalon, Merlin Színház, Veszprémben a Kisgaléria, Csikász, Dubniczay Palota , Veszprémi Egyetem, továbbá a budapesti legendás Fekete Lyuk underground klub, ahol graffitiket festettél az azóta elhunyt Jim A. Kóddal és még számos kisebb helyen itthon és külföldön egyaránt. Sajnos mostanában lecsökkent a művészet támogatottsága, a kultúra, és ezen belül a magyar kultúra mecénásai ritkábban nyitják ki pénztárcájukat. A hazai gazdasági helyzeten felül szerinted milyen okok állhatnak még e mögött?
Sz. Z.: Szerintem a bennfentesek nyomulnak, no meg a stílusom- az outsider art - idehaza még nem túl elfogadott. Outsider artist gyűjtőnév alatt nyugatabbra olyan művészeket értenek, akik nem hagyományos módon képezték magukat. Van közöttük tehetséges elmebeteg, börtönben fogvatartott, punk-alkotók, valamint olyanok is, akik mindenfajta befolyás nélkül festenek – olyasmi, mint nálunk a "naivak", csak annál sokszor durvább, nyersebb stílust képviselnek, tabu témák feldolgozásával, gátlástalanabbul. A válság és a tönkrement ország miatt a műgyűjtők óvatosabbak, azok, akik eddig vásároltak tőlem, már "beteltek" képeimmel, új mecénásokat, valódi érdeklődőket pedig a jelenlegi helyzet miatt szinte lehetetlen találni. Mostanság csak a tűzközelben lévők tudnak megélni és a nincstelen vagy "munkanélküli"művészek helyzete jogilag nincs megoldva. Nem vagyok tagja egyetlen művészeti egyesületnek sem, mert mindenütt "sógor-komaság" alapján kerülhetsz be, szükséges egy erős kapcsolati tőke hozzá – azonban én nem passzolok ebbe a körbe.
Szerk.: Leginkább milyen típusú alkotások kerülnek ki Tőled? Említetted, hogy lakhelyed - és egyben műtermed - kicsiny belső tere miatt főleg kisebb méretű képeket készítesz. Amennyiben lehetőséged lenne, szíved szerint milyen alkotásokat hoznál létre? Művészetedben tervezel e, és amennyiben igen, milyen újításokat?
Sz. Z.: Szívesen festenék nagyban, nyáron lenne helyem is az erkélyemen - de sajnos sem annyi festék, sem akkora méretű vászon vagy farostlemez nem áll rendelkezésemre, amelyekkel az ilyen irányú elképzeléseimet megvalósíthatnám. Terveim nincsenek, sohasem tervezek, de szeretnék absztraktokat is festeni, de valahogy a leg elvontabb képeimen is láthatóak figurális elemek. Egyszer festettem egy absztrakt képet, amikor Lackó (Sziágyi László képzőművész; a Szerk.) egyik álmomban mondta... Nekem annyira nem tetszett, de megvették.
Szerk.: Mit üzensz az olvasóknak?
Sz. Z.: A művészeket ne csak haláluk után becsüljék meg – ahogy a mondás is tartja! Ez cseppet sem olyan "menő", mint sokan hiszik! A másik üzenetem, hogy a művészet ugyanolyan szakma, mint bármely másik, ezért hiba, amikor sokan, ha válság van, a művésznek annyit mondanak: el kéne menned dolgozni. Ki hozná létre akkor a remekműveket az utókornak?! A művészet teljes embert kíván. Nem tudom megosztani magamat, ha mással foglalkoznék, nem festenék, mert ez egyfajta meghasadt állapotot idézne elő. Egyébként sem élek soha a valóságban, ezért nem tudnék más típusú tevékenységet lelkiismeretesen végezni, kizárólag kreatív munkát, dekort, falfestést, tervezést. Magyarországon is ezt kellene elfogadnia a társadalomnak. Nekünk, művészeknek és az utókornak is nagy szükségünk van a mecenatúra rendszerére.
Köszönöm az interjút!
Szilágyi Zoéval Ésik Anita beszélgetett.
Akinek vásárlási szándéka van, Zoét az alábbi e-mail címen érheti el: zoepit@gmail.com
