2010. április 29., csütörtök

Interjú Szilágyi Zoé képzőművésszel





















A most induló kortárs alkotókat bemutató interjúsorozatomban szereplő első művész Szilágyi Zoé.

Egy olyan alkotót szeretnék bemutatni, aki igazán megtestesíti a "művészember" fogalmát: öntörvényű, szenvedélyes, munkáiból árad a düh és a társadalomkritika. Ugyanakkor egyértelműen érezhető, hogy egy rendkívül szenzitív személyiséggel állunk szemben. Szilágyiné Zoltán Éváról, azaz Zoé "PIT"-ről van szó, aki festészetét a punk irányzat jegyében éli meg, azonban életvitele káros szenvedélyektől mentes, ami korunk szempontjából igen érdekes ellentmondás. Budapesten született, 12 éves korában szüleivel disszidált Amerikába, ahonnan később Németországba mentek. Ott járta ki iskoláit is. Huszonhat éves koráig különböző nyugat-európai országokban élt és állított ki. 1992 óta újra Magyarországon, Veszprém mellett tartózkodik egy tanyán. Autodidakta módon kezdett festeni édesapja, Zoltán Sándor objekt-művész - másnéven "a dobozos ember" - hatására. Ő fedezte fel már kiskorában tehetségét és sokat segített, hogy lánya kibontakozhasson. 1987-ben Magyarországi tartózkodása alatt a Dési Húber rajzkör látogatója volt, ahol tanulmányokat készített, ezen felül önmagát képezte. Zoé grafikával, festészettel, objektekkel, mail art-tal foglalkozik, valamint ruhákat és egyéb tárgyakat is dekorál. Művészeti stílusa leginkább az underground- illetve az outsider art kategóriába sorolható. Szabadúszóként tartja fenn magát, amely ebben a személyes barátságokat és figyelmet oly gyakran nélkülöző társadalomban rendkívül nehéz. Mindemellett rendkívüli akarat- és életereje, valamint elhunyt férje – Szilágyi László, "Lackó" - emléke és munkássága adnak számára erőt, hogy kizárólag a festészetnek éljen, és folytassa művészeti tevékenységét. Számos munkája szerepel hazai és külföldi magángyűjteményekben (Vörösváry Ákos, Raum Attila, Kerényi Zoltán , Horvay Tibor, J.F.Spittler).


Szerk.: Zoé, szeretném, ha néhány mondatban összefoglalnád művészeti tevékenységed lényegét!

Sz. Z.: Számomra alkotni olyan, mintha naplót vagy blogot írnék. Továbbá menekülés egy általam létrehozott világba. Olykor pedig harc az igazságtalannak tartott dolgok ellen.

Szerk.: Említetted, hogy számos helyen jártál a világban, sokáig Nyugat-Európában éltél szüleiddel. Mi motivált, hogy hazatérjél, és ne ott építs karriert?

Sz. Z.: Csupán a véletlen! Utazgattam, majd itthon megismertem Lackót (Szilágyi László képzőművész – a Szerk.) és itt ragadtam.

Szerk.: Volt férjeddel, Szilágyi Lackóval közösen alkottatok. Milyen hatással volt rád művészete?

Sz. Z.: Lackó teljesen más stílust képviselt, mint én. Expresszionista festő volt, míg én inkább "rajzosabban" dolgozom. Sőt, azelőtt főként csak rajzoltam. Viszont ugyanazt a belső világot képviseltük, amelynek lényege a politikamentes punk- és underground világ. Mindemellett rengeteg energiát adott - még halála után is ő ad erőt, hogy ne adjam fel sohasem!

Szerk.: Egy-egy műtárgy elkészítésének mi a folyamata? Gondolok itt egyaránt festményekre, objektekre, ruhákra.

Sz. Z.: Van úgy, hogy leülök és csak úgy „jön magától”. Olyankor elkezdek alkotni, majd mint aki "transzban" van, eltűnik idő és tér - akár bomba is robbanhat mellettem... Emiatt nem is vállaltam gyereket, mert ha elkap ez a fajta alkotóláz, nem érdekel az sem, ha haldokolnak körülöttem, nem vagyok jelen. Ez az állapot mindenfajta "szer" nélkül jön létre. A ruhák ötletei csak úgy „beugranak”: megvalósítom a bennem vizuálisan megfogalmazódott terveket. Szeretek egyedi dolgokat hordani, amelyek teljes mértékben kifejeznek engem és benső lényemet. Természetesen festek megrendelésre fotó után is portrét, állatképeket - ezeket ugyanúgy élvezem, feladatomként tekintek rájuk.

Szerk.: Említetted, hogy néhány éve rendkívül keresett alkotó voltál, azonban - leginkább a világválság óta - mára lecsökkent megrendelőid száma. Pedig több nívós galéria is rendszeresen szervezett számodra kiállításokat, a teljesség igénye nélkül: Mucius, Artitude Galéria, Bartók 32, Karinthy Szalon, Merlin Színház, Veszprémben a  Kisgaléria, Csikász, Dubniczay Palota , Veszprémi Egyetem, továbbá a budapesti legendás Fekete Lyuk underground klub, ahol graffitiket festettél az azóta elhunyt Jim A. Kóddal és még számos kisebb helyen itthon és külföldön egyaránt. Sajnos mostanában lecsökkent a művészet támogatottsága, a kultúra, és ezen belül a magyar kultúra mecénásai ritkábban nyitják ki pénztárcájukat. A hazai gazdasági helyzeten felül szerinted milyen okok állhatnak még e mögött?

Sz. Z.: Szerintem a bennfentesek nyomulnak, no meg a stílusom- az outsider art - idehaza még nem túl elfogadott. Outsider artist gyűjtőnév alatt nyugatabbra olyan művészeket értenek, akik nem hagyományos módon képezték magukat. Van közöttük tehetséges elmebeteg, börtönben fogvatartott, punk-alkotók, valamint olyanok is, akik mindenfajta befolyás nélkül festenek – olyasmi, mint nálunk a "naivak", csak annál sokszor durvább, nyersebb stílust képviselnek, tabu témák feldolgozásával, gátlástalanabbul. A válság és a tönkrement ország miatt a műgyűjtők óvatosabbak, azok, akik eddig vásároltak tőlem, már "beteltek" képeimmel, új mecénásokat, valódi érdeklődőket pedig a jelenlegi helyzet miatt szinte lehetetlen találni. Mostanság csak a tűzközelben lévők tudnak megélni és a nincstelen vagy "munkanélküli"művészek helyzete jogilag nincs megoldva. Nem vagyok tagja egyetlen művészeti egyesületnek sem, mert mindenütt "sógor-komaság" alapján kerülhetsz be, szükséges egy erős kapcsolati tőke hozzá – azonban én nem passzolok ebbe a körbe.

Szerk.: Leginkább milyen típusú alkotások kerülnek ki Tőled? Említetted, hogy lakhelyed - és egyben műtermed - kicsiny belső tere miatt főleg kisebb méretű képeket készítesz. Amennyiben lehetőséged lenne, szíved szerint milyen alkotásokat hoznál létre? Művészetedben tervezel e, és amennyiben igen, milyen újításokat?

Sz. Z.: Szívesen festenék nagyban, nyáron lenne helyem is az erkélyemen - de sajnos sem annyi festék, sem akkora méretű vászon vagy farostlemez nem áll rendelkezésemre, amelyekkel az ilyen irányú elképzeléseimet megvalósíthatnám. Terveim nincsenek, sohasem tervezek, de szeretnék absztraktokat is festeni, de valahogy a leg elvontabb képeimen is láthatóak figurális elemek. Egyszer festettem egy absztrakt képet, amikor Lackó (Sziágyi László képzőművész; a Szerk.) egyik álmomban mondta... Nekem annyira nem tetszett, de megvették.

Szerk.: Mit üzensz az olvasóknak?

Sz. Z.: A művészeket ne csak haláluk után becsüljék meg – ahogy a mondás is tartja! Ez cseppet sem olyan "menő", mint sokan hiszik! A másik üzenetem, hogy a művészet ugyanolyan szakma, mint bármely másik, ezért hiba, amikor sokan, ha válság van, a művésznek annyit mondanak: el kéne menned dolgozni. Ki hozná létre akkor a remekműveket az utókornak?! A művészet teljes embert kíván. Nem tudom megosztani magamat, ha mással foglalkoznék, nem festenék, mert ez egyfajta meghasadt állapotot idézne elő. Egyébként sem élek soha a valóságban, ezért nem tudnék más típusú tevékenységet lelkiismeretesen végezni, kizárólag kreatív munkát, dekort, falfestést, tervezést. Magyarországon is ezt kellene elfogadnia a társadalomnak. Nekünk, művészeknek és az utókornak is nagy szükségünk van a mecenatúra rendszerére.

Köszönöm az interjút!

Szilágyi Zoéval Ésik Anita beszélgetett.


Akinek vásárlási szándéka van, Zoét az alábbi e-mail címen érheti el: zoepit@gmail.com


2010. április 25., vasárnap

Fotópályázatot hirdet Bringázz a munkába és fényképezz! címmel a cyclechic.hu


A pályázatra két kategóriában várják az alkotásokat: irodai viselet és utcai ruházat. A beérkezett alkotások közül hetente választják ki közönségszavazással a hét nyertesét. Az ünnepélyes eredményhirdetést 2010. május 18-án tartják a kampány záróbuliján. Beküldési határidő: minden héten vasárnap este.



Bővebb információ:

A Cyclechic weboldalán,

a pályázatra mutató linken

és ímélben kérhető.


"A téma az utcán teker!"

Bukta Imre - Szárnyasok című kiállítása a K. Petrys Házban



Megnyitó: 2010. április 27. 20 óra

A kiállítást Pataki János nyitja meg.

Közreműködik a Bin-Jip (Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint, Andrew J)

Megtekinthető: 2010. április 28-tól május 28-ig.

Helyszín: 1085 Budapest, Horánszky utca 13. II. 19.

A galéria munkatársai kérik, hogy látogatás előtt egyeztessenek időpontot a 06 (20) 470 99 93 telefonszámon!
 

Finissage és filmvetítés a 2B Galériában


Záróesemény • Finissage

Időpont: 2010. április 29., csütörtök 18 óra
Helyszín: 2B Galéria
Helyszín: IX. ker. Ráday utca 47.
Nyitva tartás:
kedd-péntek: 14-18 óráig,
szombat: 10-14 óráig


A Hovatovább (A szezon, a fazon és a korszak) című kiállításhoz kapcsolódva levetítik Koronczi Endre és Pettendi Szabó Péter NAGYONKÉK című trabantos filmjét.

Forrás: 2B Galéria

2010. április 21., szerda

A hatodik fal - kiállítás a Képzőn


Megtekinthető: április 22 - 30.
Megnyitó: április 22. 19 óra
Finisszázs: április 30. 19 óra

Kiállító művészek:
Brückner János
Fillér Máté
Ipsics Barbara
Szép Gabi
Tranker Kata

Ahogy a színházban a képzeletbeli negyedik  fal elválasztja a nézőket az előadóktól, úgy köti össze a Labor valóságos hatodik fala a kiállítást a látogatóval.

A megnyitón és a kiállítás egy hete alatt alkalom nyílik a passzív befogadáson túl az aktív részvételre: a nyomhagyásra, a reakciók rögzítésére.

Az öt alkotó munkái:
Történetek, emberek, szituációk.
Különböző szemléletmódok, eltérő hangnemek, közös
érdeklődés. Részletek, epizódok, töredékek, új élmények lehetősége.

A finisszázs alkalmából eltűnnek a falakról a kiállított munkák, és a látogatók által hagyott nyomokból, lenyomatokból, reakciókból új kiállítás nyílik.

A kiállítás ideje alatt az alkotók személyesen fogadják a látogatókat:

04.23 péntek 14-19h - Brückner János

04.24 szombat 15-19h - Szép Gabi

04.25 vasárnap 15-19h - Tranker Kata

04.27 kedd 14-19h - Fillér Máté

04.28 szerda 14-19h - Ipsics Barbara

04.29 csütörtök 14-19h - Ipsics Barbara


Kőleves Kert Nyitó Mulatság


Időpont: 2010. április 23., 16:00

Helyszín: Kőleves Kert 
A vendéglő mellett a Kazinczy utca 37-39 alatt

Szilárdi Béla képzőművész regényének kiállítással egybekötött bemutatója

2010. április 17., szombat

Roham Galéria megnyitó a ROHAM 3D kiállítással



A Roham Magazin április 17-én új hajtást sarjaszt s egy saját galériával nyit teret a kortárs művészeknek. A létesítmény célja, hogy informális diszkussziót kezdeményezzen művészek és művészeti ágak között. Egy hely, ahol összekapcsolódhat a képzőművészet, a zene és az irodalom. A megnyitón a Roham grafikus csapatán kívül olyan alkotók is bemutatkoznak, akik még közösen nem állítottak ki a Rohammal, viszont szellemiségükben szorosan hozzájuk rendelhetők. A befogadók street arttal, fotóval, videóval, objektekkel és installációkkal szembesülhetnek.
A galériában három hetente nyílnak majd újabb kiállítások, ahol az idősebb generáció elismert képzőművészei (többek között ef Zámbó István, Wahorn András, drMáriás Béla) is megmutatkoznak, s közösen állítanak ki a fiatal generáció tagjaival. Így lehetőséget teremtve a generációs párbeszéd kialakítására.
A Roham létrehív egy a magazin látásmódjából építkező, s materiálisan realizálódó dimenziót, amely kávézó, galéria, design shop és szórakozóhely egyben.
 
Galéria és kiállításmegnyitó: 2010. április 17. 19.00
Megnyitja: Nagy Zsolt, színművész
21.00-tól galérianyitó buli, ahol zenél:

DJ ERIZO TILOS RÁDIÓ, PIRY vs TURISZT FUZiO RADIO és DJ KULO

Kiállító művészek:
Baranyai (b) András
Dorcsinecz János
Győrffy László
Füredi Tamás
Kárpáti Tibor
Keresztesi Zsófia
Kiskovács Eszter
LOBOT
Murányi Kristóf
Orosz Richárd
Sirály Dóri
Stark Attila
Szöllősi Géza
Vidák Zsolt
Vörös Krisztián


Helyszín: Budapest, VIII. kerület, Vas u. 16.

A kiállítás metekinthető május 5-ig.

Nyitvatartás: H-SZ: 14.00-20.00
 
Forrás: ROHAM

2010. április 14., szerda

Vörös István: Ördögszáj - ősbemutató a Nyitott Műhelyben

 -  tragikus heppiend egyvégtében -


Vörösök fehérben (szemüveg mögött a szerző)

Mérei Viktor, asztalosmester - Gémes Antos
Borbála, Viktor szállásadónője - Kováts Kriszta
Tóth Ferenc, Borbála öccse - Lázár Balázs
Tóth József, Borbála öccse - Sándor Dávid
Sulyok Rózsi, varrónő - Várady Viki
Sulyok Margit, varrónő - Bakos Éva
Holzmann-né, Annuska, iskolaigazgatóné - Tallós Rita

Házigazda - Fintalaci



Az 1930-as évek kis magyar falujában játszódó tragikomédia furcsa párhuzamot mutat a mai magyar valósággal. A falu életét átszövi a pletyka és az erősödő antiszemitizmus, mindezt felerősíti egy idegen érkezése, aki itt akar megtelepedni. Magány, szerelem, intrika és a boldogság keresése, majd a megalkuvások sorozata – mindezekkel együtt a szerző szeretettel és némi keserűséggel nevetteti ki az alakjait: szóval magunkra ismerünk bennük.

Zeneszerző: Szirtes Edina Mókus
Jelmeztervező: Ruttka Andrea
Aszisztens: Kelecsényi Kriszta
Rendező: Kováts Kriszta


Kováts Kriszta

A Kovátsműhely legújabb produkciója otthonra talált a Nyitott Műhelyben, ahol Fintalaci nemcsak a Műhely, de az előadás házigazdája és résztvevője is.
Köszönjük a Szerencsejáték Zrt, az Előadóművészeti Jogvédő Iroda (EJI) és a Nyitott Műhely támogatását.
További előadások: február 8.(19h), 23.(19h)
Kérjük, hogy a korlátozott helyek miatt jelezze jegyigényét a
muhely@t-online.hu címen!
KOVÁTSMŰHELY PRODUKCIÓ
www.kovatsmuhely.hu
Belépődíj: 2.000 Ft


Forrás: Nyitott Műhely

Rondino Akadémia a Nyitott Műhelyben. Vendég: Dargay Marcell zeneszerző


Időpont: Április 15. csütörtök 19.00
Helyszín: Nyitott Műhely
1123 Budapest XII. kerület Ráth György utca 4.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Vidovszky László, zeneelmélet szakán pedig Komlós Katalin tanítványaként végzett 2004-ben. Tanárai voltak még Fekete Gyula, Jeney Zoltán, Serei Zsolt és Wilheim András.

2003-2005 között a Magyar Állami Operaház korrepetitoraként dolgozott, 2004 óta pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola zeneelmélet-tanára. 2003-ban Tristan Murail, Christian Wolff, Alvin Lucier és Frederic Rzewski irányításával három hetes zeneszerzés-kurzuson vett részt a csehországi Ostravában. Művei Magyarországon kívül elhangzottak már az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban, Németországban és Csehországban. 2005 óta a Szerzői Jogvédő Hivatal alkotói támogatásban részesíti.

Több műve neves fesztiválok – Budapesti Őszi-, illetve Tavaszi Fesztivál, Korunk Zenéje, Making New Waves – felkérésére készült. Több színházi kísérőzenét is komponált a Katona József Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Színház és Filmművészeti Egyetem és az Ódry Színpad számára. Kortárs művek előadójaként gyakran szerepel mint zongorista, több rádió-, illetve tv-felvétele készült kamarazenészként és szólistaként egyaránt.

Szólistaként bemutatta többek között Bozay Attila Improvizációk No.3 című művét a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal, Bánkövi Gyula Sodrás című darabját a Matáv Zenekarral, és Vidovszky László 405-jét a Componensemble kíséretével. 2000 óta kétzongorás duóként lépnek föl Dinyés Dániellel, több magyar zeneszerző – Fekete Gyula, Kondor Ádám, Horváth Balázs, Futó Balázs – írt számukra műveket. 2007-ben az Editio Musica Budapest megjelentette First Words After The Last és Városligeti fasor 33. című darabjait.

A sorozat szerkesztője: Gémesi Géza
Az est az NKA és az Artisjus támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan!


Forrás: Nyitott Műhely

Printed Matter, New York Éhes ember, fogd a könyvet, ez fegyver!


A kiállításon bemutatott művészek/csoportok: Vyacheslav Akhunov, Karen Andreassian, Artpool,  Chto delat / What is to be done?, Ciprian Muresan, Gorgona, Idea Art, Sanja Iveković, Maj 75,  Dan Perjovschi,  Škart,  Mladen Stilinović.

A kiállítás nem kíván áttekintést adni az ún. kelet-európai, heterogén művészkönyv termésről, hanem inkább egy befejezetlen földrajzi utazás mely különböző művészeti és aktivista álláspontok dokumentumait gyűjti össze, láthatalan de fontos összefüggésekre mutat rá, melyek összekapcsolnak különböző törekvéseket és felfedezéseket, függetlenül azok téridő-koordinátáitól, kirajzolva azt, hogy a művészeti kiadványok a különböző történelmi és politikai körülmények között hogyan kezdeményeztek független és innovatív művészeti produkciókat, a közönséggel való kommunikációt, és egy olyan kritikai gondolkodás elterjesztését, mely az uralkodó állam elnyomásával szemben egy új lehetőséget tett elképzelhetővé.
Az Artpooltól bemutatásra kerül az AL (Aktuális Levél) 11 száma (1983-1985).
What, How & for Whom (WHW) egy zágrábi, 1999-ben alapított non-profit kulturális szervezet és kurátori kollektíva, tagjai Ivet Ćurlin, Ana Dević, Natasa Ilić and Sabina Sabolović  kurátorok és Dejan Krsić dizájner publicista.

Forrás: ARTPOOL

2010. április 8., csütörtök

Charles Bukowski Én... (Me)

a nők nem tudnak szeretni,
mondta.
te tudsz, de a nők
csak rádakaszkodnak, mint a
pióca.
én tudom, én
nő vagyok.
hahaha, nevettem.
minek aggódsz
Suzan miatt? majd csak
ráakaszkodik
valaki másra.
beszélgettünk még egy darabig
aztán elköszöntem
letettem a kagylót
kimentem a retyóra
szartam egy jó nagyot a sörtől
és arra gondoltam, lám, még
mindig élek, hisz még mindig
képes vagyok a testemből
hulladékokat üríteni.
meg verseket.
amíg ez így van,
addig elbánok
az elhagyatottsággal
a magánnyal
a beszakadt körömmel
a kankóval
a pénzügyi rovat
gazdasági jelentéseivel is.
ezzel
fölálltam
kitöröltem
lehúztam
és arra gondoltam:
való igaz:
én tudok
szeretni.
fölhúztam a nadrágomat és
visszaballagtam a szobámba.
(Török Attila fordítása)

LABOR - kiállítások, előadások, beszélgetések

április 9-15. kiállítás
megnyitó: április 8. 17 óra
A MI KIS FALUNK
a Magyar Képzőművészeti Egyetem szervezésében
Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus 2009. évi „Az én kis falum” címen, kistelepülésekre kiírt Public art pályázatát bemutató kiállítás.
Kiállító művészek: Takács Szilvia és Németh Róbert

április 9. előadás
19 óra
SVÄTOPLUK MIKYTA PREZENTÁCIÓJA
az FKSE és a klorofill szervezésében
Svätopluk Mikyta szlovák képzőművész tart prezentációt rajzairól, kollázsairól, objektjeiről és installációiról.
Svätopluk Mikyta 1973-ban született Čadca-ban, a korábbi Csehszlovákia területén. Pozsonyban és Ilijában él és dolgozik. 1995-től 2000-ig a Stuttgart State Academy of Art and Design-on és a pozsonyi Academy of Fine Arts and Design-on végezte grafikai és keramikusi tanulmányait.Tevékenységéért több díjat is kapott, 2008-ban az Oscar Čepan Award-ot és a Tatra's Tiger Award-ot. Részesült DAAD ösztöndíjban és részt vett residency programokon Bernben és New Yorkban. Kiállított többek között Krakkóban, Bécsben, New Yorkban, Kölnben, Prágában és Osloban. 2009-ben a Millenáris Piros-fekete Galériájában volt látható Easy Drawings című kiállítása.
www.svatmik.sk

április 13. beszélgetés
18 óra
„AZ ÉN KIS FALUM” PUBLIC ART PROGRAM
a Magyar Képzőművészeti Egyetem szervezésében
Meghívott beszélgető partnerek:
Kertész László művészettörténész, a Lektorátus igazgatója (a pályázatkiíró képviseletében)
Körösényi Tamás szobrászművész, tanszékvezető docens (Magyar Képzőművészeti Egyetem)
Lágler Péter kulturális antropológus, kutató (MMIKL Kutatási és Fejlesztési Programok Főosztálya)
Készman József művészettörténész, kurátor, a Műcsarnok produkciós vezetője

április 15. beszélgetés
18 óra
VÁLASZTÁSOK KÖZÖTT
a tranzit.hu szervezésében
A két választás közötti időszakban megrendezésre kerülő esemény célja, hogy a képzőművészeti közegben a választások kapcsán alkalom nyíljon a kollektív eszmecserére. Képzőművészeti szférában dolgozó nők (művészek, kritikusok stb.) beszélnek politikai nézeteikről a 2010-es parlamenti választások idején: hogyan alakultak szavazataik az elmúlt 20 évben, milyen értelmiségi szerepválasztások formálták döntéseiket. Az informális hangulatú beszélgetés során kifejezetten az egyéni vélemények, álláspontok megismerése a cél.

április 23-30. kiállítás
megnyitó: április 22. 19 óra
A HATODIK FAL
a Magyar Képzőművészeti Egyetem szervezésében
Brückner János
Fillér Máté
Ipsics Barbara
Szép Gabi
Tranker Kata
(A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói)
Ahogyan a színházban a képzeletbeli negyedik fal elválasztja a nézőket az előadóktól, úgy most a Labor valóságos hatodik fala összeköti a kiállítást a nézőkkel. A megnyitó eseményen és a kiállítás egy hete alatt folyamatosan adott a lehetőség mindenki számára, hogy különböző módokon nyomot hagyjon. Az így összegyűlt reakciókból új kiállítás nyílik a finisszázson.

április 29. beszélgetés
18 óra
KÖNYVTÉR - ANBLOKK EST
a tranzit.hu szervezésében
A Könyvtér új programsorozata különféle társadalomtudományi és kulturális folyóiratokat invitál a Laborba, hogy képzőművészekkel együttműködésben hozzanak létre egy szokványostól eltérő folyóirat bemutató estet. A programsorozat első eseményén szereplő anBlokkot 2008-ban indult, fiatal társadalomkutatók lelkes csapata szerkeszti. Az anBlokk azonban nem tudományos szaklap, hanem ismeretterjesztő kritikai orgánum, mely megkísérli a tudományos elméletek tanulságait az elméleti gettón kívül alkalmazni. Tematikus számaik olyan aktuális magyarországi témákat dolgoznak fel mint az ügynök vagy a roma kérdés.

FELHÍVÁS

2. JEGYZET ÉS VÁZLAT TALÁLKOZÓ / Labor / 2010. május 4.
Felhívás Jegyzet és vázlat találkozón való részvételre, amely 2010. május 4-én este kerül megrendezésre a Laborban.
Az esti találkozón jegyzetekbe, vázlatokba, kész művekbe lehet betekinteni az alkotók jelenlétében.
Az eseményre jelentkezni lehet bármilyen művészeti jegyzet vagy vázlat lappal, füzettel - eredeti vagy másolt verzióval.
A részvétel kritériuma a találkozón való személyes jelenlét.
Amit biztosítani tudunk - asztal, szék, cérnakesztyű, blue-tech, damil, olló, málnaszörp és szalmaszál, muzsika.
A találkozó időpontja: 2010. május 4., 18 órától 21 óráig

helyszíne: Labor (1053 Budapest, Képíró u. 6.)
http://labor.c3.hu/
Részvételi szándékát 2009. április 30-ig a csatlos.judit@gmail.com címen tudja jelezni!

A találkozó az ez a papír! eseménysorozat 4. rendezvénye.
szervező: FKSE, klorofill

A LABOR, egy rugalmasan működő, közös (alkotó) tér amelyet a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ Alapítvány, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és tranzit.hu, kortárs művészeti program közösen működtet az egykori Stúdió Galéria (Képíró utcai) tereit használva.
A LABOR nem hagyományos kiállítási formában megvalósuló művészeti projekteknek/bemutatóknak, a művészeti kutatómunkának és tematikus program-sorozatoknak (beszélgetések, filmvetítések) biztosít helyszínt. A LABOR feladatának tekinti a kortárs képzőművészet társadalmi felelősségének és tudástermelő szerepének hangsúlyozását.

KÖNYVTÉR

A Könyvtér a Labor kortárs képzőművészettel kapcsolatos könyv, folyóirat, fanzine és egyéb kiadványokat gyűjtő / bemutató tematikus programsorozata. A kortárs A kultúra különféle területeinek bevonásával a Könyvtér elsődleges célja, hogy a művészeti gyakorlat és elmélet határait folyamatos újragondolás tárgyává tegye. A Könyvtér a bemutatott tematikák kapcsán – művészkönyvek, szöveggyűjtemények, fanzinok, archívumok – a szakmai workshopoktól a gyerekfoglalkozásokon át változatos programokat kínál. A „csendet kérünk” klasszikus könyvtári regulát figyelmen kívül hagyó projekt szándékai szerint a kötetlenebb szakmai beszélgetésekhez teremt lehetőséget.

Jelenleg elérhető kiadványok:
Typopass – Kritikai design és konceptuális tipográfia című kiállítás kapcsán begyűjtött könyvek
Társadalomtudományi folyóiratok
Művészetelméleti és gyakorlati szabadiskola és más vizuális kultúrával foglalkozó readerek / szöveggyűjtemények
Tranzit kiadványok
Fanzinok
Független kiadók kiadványai
Egyéb kiadványok
A teljes kiadványlista a http://labor.c3.hu/konyvter/ oldalon elérhető.

Cím: 1053 Budapest, Képíró u. 6.
Nyitva tartás: kedd és csütörtök 16-20 óra, illetve a meghirdetett programok idején
Egyéb: kávé, tea önköltséges áron és ingyenes wifi
http://labor.c3.hu/

A programok változtatásának jogát fenntartják..

Forrás:

Earth, Wind&Fire című kiállítás a G13 Galériában - megnyitó beszéd-zene: Zságer Balázs (ZAGAR)

A Neue Gruppe kiállítása a Budapest Galériában

Időpont: 2010-04-08 - 2010-05-16
Esemény: Neue Gruppe
Helyszín: Budapest Galéria Kiállítóháza,földszint

2010. április 8 - május 16

A Neue Gruppe ( ÚJ CSOPORT) németországi képzőművészekböl alakult egyesület és ahogyan a Nagy Művészeti Kiállítás vezetősége is, a NEUE GRUPPE is szoros kapcsolatban áll a Müncheni Haus der Kunst - Művészet Házával.

A csoport 1946-ban alakult. Az alapító tagokhoz tartoztak többek között: Karl-Schmidt-Rottluff, Karl Hofer és Willi Baumeister. Ernst Heckel, Ernst Wilhelm Nay, Max Pechstein, Emil Schumacher, Willi Geiger, Rupprecht Geiger, Oskar Kokoschka, Alfred Kubin és Fritz Wotruba. Az 1947-es katalógusban a következő nyilatkozat olvasható:

”A szövetség tevékenységének a célja azokat a művészeket egyesíteni, akiknek a tevékenysége alapvetően a modern képzőművészeti nyelv megújítására irányul”.

A szövetségnek ma mintegy száz tagja van. Egy újabb tag felvételét a rendes tagok szavazatának kétharmada dönti el. A kiállításon 50 művészt mutatunk be. A kiállítást megnyitja: Reinhard Fitz projektvezető (április 8. 17 óra)

Forrás: Budapest Galéria

Férjhez akarok menni - Göbölyös Luca kiállítása a Knoll Galériában

2010. április 8 - május 29.

Megnyitó: 2010. április 8. 19.00 óra

Megnyitja és a katalógust bemutatja: Dr. Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója

"Göbölyös Luca “Férjhez akarok mennic. munkája népszerű média- és publikációs formákat, ill. a hagyományos - kis közöségeken, családi struktúrákon keresztül terjedő, s a párválasztás nehézségeit megkönnyíteni szándékozó – „tudás“ rituáléinak formáit ötvözi és ütközteti ironikus formában.

A tradicionális szerelmi varázs-praktikákba a magyar hajadonokat részletekig beavató, öt epizódból álló tv-műsor (főző-show) egy kapcsolat egész várható folyamatát modellezi az események sorrendisége szerint: megtalálni az igazit, elbűvölni és magunkhoz láncolni, férjhez menni, ha elhagy visszaszerezni, és elveszejteni - ha mégsem kell.

Ám egy igazi főző-show végén az elkészített receptek kép formájában, a hozzávalók listáját és az instrukciókat tartalmazó szöveges csendéletként is megjelennek, nem beszélve a műsort követően a boltokba kerülő szakácskönyvről. Mindez következetesen, a komplex médiaformának megfelelően valósul meg Gőbölyös munkájában.

De vajon a szingli-életforma meghatározóvá válásának korában továbbra is a házasodás a boldogulás újta, s tényleg szükségünk van mindehhez receptekre?

A gazdasági-társadalmi okokból egyaránt drasztikusan változó életkörülmények idézik elő olykor azt a helyzetet, hogy a hagyományos szerepek, helyzetek nyújtotta biztonság és a bizonyosság iránti igény ismét intenzíven fellép, s mindez részben a tradíciókba vetett - akár babonák, hiedelmek formájában megjelenő - hit feléldéséhez, részben olyan hétköznapi tevékenységek, rituálék népszerűvé válásához vezet, mint az intimitást és kreativitást egyszerre lehetővé tevő főzés.

Ùj életformánkhoz viszont nem alakultak ki még hagyományok, konfliktusaink megoldására vagy vágyaink beteljesítésére többnyire nincs bevált módszer, pedig az önállóság ideálját megvalósító szinglik körében is nyilván lenne rá igény, hisz a részben piac-kutásokon alapuló tv-sorozatok közül több is kultikussá vált, ami ezt a témát dolgozza fel. Gőbölyös erre finoman, munkája egyetlen elemével reflektál, ám arra, hogy általában a tájékozódás alapvető médiumává a televízió vált, rendkívül határozottan. Műve ugyanis a nyugalmat és a bőséget - azaz ideális, sokak számára csak vágyott állapotokat - előfeltételező főző-show-t imitálva a hagyományos, személyes vonalon fennmaradó kollektív tudás, a szerelmi babonák mai viszonyoknak megfelelő adaptációját nyújtja, s így (meg)főző-show-jánk iróniája kétségtelen. Szintén a háboritatlan nyugalom, s idealizált szépség miliőjét felvillantó, de “boszorkányos” receptjei a reklámfotók eszköztárával, vágyainkat manipulálva “etetnek be”. Hatás-mechanizmusuk azáltal még egyértelműbb, hogy mindezt a reklámok világát és a szépségipar helyszíneit idéző, a kozmetikai szalonokra, a plasztikai sebészek várótermeire jellemző, egyszerű, de elegáns fehér bútorzattal berendezett térben jelennek meg.

Ám a művész iróniája saját szerepére is vonatkozik: a munkája első szakaszában a népi hiedelmeket összegyűjtő etnográfus mimikrijét felváltja a tudás letéteményeseként fellépőműsorvezetőé, akinek épp tökéletessége és magabiztossága által fordul mindez visszájára, nyilvánvalóvá téve így az ismeretterjesztő műsorokkal szembeni kételyt.

A média kommunikációs klisékké vált formáival a magyar és a világ számos pontján hasonló szerelmi babonákat bemutatva Gőbölyös univerzális jelenségeket érzékeltet, így munkája minden értelemben lokális viszonylatokon túlmutató. A felhasznált formák ironikus parafrázisával - jelenbeli, az egyéni és egyben a szociális lét terén is meghatározó jelenségeket és szerep-modelleket emel ki - humorral és könnyedséggel."

Pilinger Erzsébet

Forrás: Knoll Galéria

Képzeletbeli bolygó - Michał Brzeziński és Magyarósi Éva kiállítása a Lengyel Intézetben



Megnyitó: 2010. április 8. (csütörtök), 19.00 óra


A kiállítást megnyitja: Szirtes János, képzőművész

Kurátor: Török Adrien

Michał Brzeziński (1975) művész, videó teoretikus, a Lodz- i Galeria NT igazgatója és a Parakino kurátora a Łaznia Kortárs Képzőművészeti Intézetben (Centrum Sztuk Współczesnej Łaznia), Gdańskban.
Munkáiban vegyíti a videóművészet hagyományát a kísérleti filmmel, melyen keresztül reflektál az új-média identitás jelenségére. Ahhoz, hogy megfogalmazza a videóművészetet és körülírja funkcióját a társadalomban, bevezetet egy új fogalmat: a Vírus Videó vagy Videó-Identitás néven. Videóművészeti, teoretikusi, kurátori munkássága mellett tartják számon, mint a legjelentősebb kortárs lengyel videóművész.
Az Art Eon művészeti magazinban, Krzysztof Jurecki műkritikus a legkíválóbb videó teoretikusnak nevezte.

Magyarósi Éva 2005-ben végzett a MOME – Vizuális Kommunikáció Tanszék, animáció szakán.
Tanulmányai befejezése után táblaképeket festett, animációs projekteket, reklámot, videóklipet, társadalmi célú hirdetést készített -, de alkotásai mindig egyedi ízt képviseltek.
Diplomafilmje, a Hanne, lírai, álomhangulatú mű - 2006-ban az oberhauseni nemzetközi rövidfilmes fesztivál díját kapta meg, jelen, bemutatásra kerülő Lena című filmje a legjobb kísérleti kisjátékfilm lett a 41. Magyar Filmszemlén.
Filmjeiben egyéni hangvétellel közelíti meg az emberi viszonyokat, érzelmeket, amelyek vizuális kifejezőereje igen erős. Filmjei forgatókönyvét is a művész jegyzi.

A kiállítás a különbözőségekről szól. A cím, a Képzeletbeli bolygó a realitás és irrealitás határait feszegeti, melyet leginkább a két kiállított művész a világhoz való viszonyán keresztül látunk. Az ellentétek, melyek akár egymás kiegészítései is lehetnek, adják az Egész mindkét pólusát. Míg Magyarósi Éva érzékeny, mesés, rajzos és erősen színezett narratív világa az emberi kapcsolatok bonyolult hálójának fonalát tekeri, addig Michał Brzeziński erősen technikaorientáltan, ugyanazt a témát feszegeti egy másik nyelvezettel, más nyelven.

Megtekinthető 2010. május 21-ig, keddtől péntekig 11.00 - 19.00 óra között.

A belépés ingyenes.

Platán Galéria
1061 Budapest, Andrássy út 32.

2010. április 1., csütörtök

Izraeli Filmhétvége a KINO-ban


2010. április 2-4. között a programon korábban vetített nagy sikerű izraeli filmek láthatók:

Részletes program és vetítési időpontok

2010. 2-4. között: 15:30, 17:45, 20:00 óra
Ajami (német-izraeli, Yaron Shani, Scandar Copti 120')
http://www.akino.hu/hirek/ajamihir

2010. 2-4. között: 13:30 óra
Citromfa (izraeli-német-francia, Eran Riklis 106')
http://www.tutifilmek.hu/citromfa-film-24506

2010. április 3., 16:00 óra
Medúzák (francia-izraeli, Etgar Keret, Shira Geffen 78')
http://www.port.hu/meduzak_meduzot/pls/fi/films.film_page?i_film_id=89751&i_city_id=3372&i_county_id=-1

2010. április 4., 16:00 óra
Libanoni keringő (izraeli-német-francia, Ari Folman 90')
http://www.mult-kor.hu/20081201_libanoni_keringo_budapesten

Jegyek a helyszínen kaphatók, illetve rendelhetők:
http://www.akino.hu/cimlap

Helyszín: KINO
Budapest XIII. ker., Szent István krt. 16.

Forrás: KINO