A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galéria. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galéria. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. április 17., szombat

Roham Galéria megnyitó a ROHAM 3D kiállítással



A Roham Magazin április 17-én új hajtást sarjaszt s egy saját galériával nyit teret a kortárs művészeknek. A létesítmény célja, hogy informális diszkussziót kezdeményezzen művészek és művészeti ágak között. Egy hely, ahol összekapcsolódhat a képzőművészet, a zene és az irodalom. A megnyitón a Roham grafikus csapatán kívül olyan alkotók is bemutatkoznak, akik még közösen nem állítottak ki a Rohammal, viszont szellemiségükben szorosan hozzájuk rendelhetők. A befogadók street arttal, fotóval, videóval, objektekkel és installációkkal szembesülhetnek.
A galériában három hetente nyílnak majd újabb kiállítások, ahol az idősebb generáció elismert képzőművészei (többek között ef Zámbó István, Wahorn András, drMáriás Béla) is megmutatkoznak, s közösen állítanak ki a fiatal generáció tagjaival. Így lehetőséget teremtve a generációs párbeszéd kialakítására.
A Roham létrehív egy a magazin látásmódjából építkező, s materiálisan realizálódó dimenziót, amely kávézó, galéria, design shop és szórakozóhely egyben.
 
Galéria és kiállításmegnyitó: 2010. április 17. 19.00
Megnyitja: Nagy Zsolt, színművész
21.00-tól galérianyitó buli, ahol zenél:

DJ ERIZO TILOS RÁDIÓ, PIRY vs TURISZT FUZiO RADIO és DJ KULO

Kiállító művészek:
Baranyai (b) András
Dorcsinecz János
Győrffy László
Füredi Tamás
Kárpáti Tibor
Keresztesi Zsófia
Kiskovács Eszter
LOBOT
Murányi Kristóf
Orosz Richárd
Sirály Dóri
Stark Attila
Szöllősi Géza
Vidák Zsolt
Vörös Krisztián


Helyszín: Budapest, VIII. kerület, Vas u. 16.

A kiállítás metekinthető május 5-ig.

Nyitvatartás: H-SZ: 14.00-20.00
 
Forrás: ROHAM

2009. október 29., csütörtök

Műszál / Nylon „Elkülönítve mosandó!” című kiállítás a Boulevard és Brezsnyev Galériában

Műszál / Nylon „Elkülönítve mosandó!” 

Új, speciális összetételű szövetünk bemutatójára október 30-án pénteken kerül sor a Boulevard és Brezsnyev Galériában, ahol műanyag csodáink legújabbját az 50% Deli – 50% Jahoda összetételű kelmét kínáljuk tesztelésre látogatóinknak. Mindent a szemnek alapon, a tapintás nem lesz indokolt sőt megengedett sem. A szövethez nem kínálunk használati útmutatót (kímélő programon is remekül tisztítható), azonban hogy a termék használhatóságát minél hosszabb ideig változatlanul megőrizhesse kérjük alaposan olvassa ezt a tájékoztatót. 

Deli Anett teljes összhangban áll képeivel, azonosul saját motívumaival, színeivel. A művésznő együtt mozog, él,öltözködik velük, stílusosan: egy anyagba bújnak. Nem szakad el tőlük, ő maga is az egyik műveként értelmezhető(nem rossz értelemben). Kedvelt helyszínei a nagypolgári, arisztokratikus enteriőrök, ahol leginkább a részletek ragadják meg, egy illat, egy szín, egy motívum ami végigszalad az egész szérián. Nem fél a giccstől, sőt bátran kacérkodik vele. Manapság azonban leginkább a nőt kutatja testestül lelkestül, ahogy ez a kiállításon is látható lesz. Női ruhák az üres festővásznakon, megismerkedhetünk Lolitával, Madeline Dívával, Amanda Pink-kel.

A testüket készen kapjuk azonban a lelkükkel szabadon játszhatunk. A gondolatok sorát Jahoda Réka fojtatja, akit eső benyomásra a vidám színek, játékos képek, könnyed témák jellemeznek. Valójában ennél többről van itt szó, az idill-valóság határát kutatja a giccs és a naivitás eszközeivel. Saját bevallása szerint számára a művészet „főként önterápikus célzatú, a stressz és agresszió levezetési formája egy látszólag könnyed, játékos világban megjelenítve.” Ez a játékosság azonban az ezredforduló női gender keresésére vezethető vissza. Gyakori témája az én-keresés, mely az iróniától nem mentes „Ördögös” foto sorozatában is megjelenik. Egy csacska vers vezet minket végig a képeken, az álarc alá rejtett problémákon, kérdéseken. 

A kiállítás megtekinthető 2009. november 10-ig.
Látogatható: H-SZ: 15.00-20.00