2010. március 3., szerda

Bin-Jip koncert - Harcsa Veronika új zenekara az A38-on


A szokatlan hangzású név (ejtsd: bin dzsip) mögött négy sokoldalú, fiatal zenész rejtőzik: Harcsa Veronika, Kaltenecker Zsolt, Gyémánt Bálint és Józsa András, a.k.a Andrew J. Bár a zenekar léte és a tagok közös munkája egy ideje nyílt titok, a csapat nem akarta elkapkodni a színre lépést: több, mint egy évig írták és csiszolgatták eklektikus, a korábbi munkáikhoz képest modernebb és kísérletezőbb hangzású - triphop, elektro és nu-jazz hatásoktól sem mentes -, mégis dalközpontú műsorukat. Most látták elérkezettnek az időt, hogy a nagyközönséget is bevonják zenei kalandjukba: a Bin-Jip bemutatkozó koncertjére 2010. március 5-én, pénteken kerül sor az A38 hajón.

A tagok közti összekötő kapocs és a közös zenélés elindítója Harcsa Veronika volt, aki évek óta rendszeresen játszott Gyémánt Bálint gitárossal és Andrew J DJ-vel is – igaz, mindig külön-külön, teljesen eltérő műfajú és felállású formációkban. Világossá vált számára, hogy a különböző gyökerek ellenére ugyanazt az élményt éli át mindkét zenésszel: a szabadság és a biztonság érzetének egyidejűségét - vagyis hogy bármerre kalandozzon is az egyikük, bizton számíthat rá, hogy a másik vele megy, akár tízperces improvizációk erejéig is. Egyértelmű volt hát, hogy össze kell hoznia a két zenészt, és bele kell fogjanak valami újba, immáron hármasban, új utakat és formákat keresve, a játék és a kísérletezés öröméért. Pár közös jammelés után dalok kezdtek körvonalazódni, amelyeket rögtön fel is vettek Andrew házistúdiójában. Az egyik számhoz pár szólam feljátszásának erejéig elhívták Kaltenecker Zsolt billentyűst, aki korábban több lemezt készített Andrew-val. Mindannyiuk (kellemes) meglepetésére szinte azonnal ottragadt, a zenekar tagja lett, és ettől kezdve négyesben folytatták a kísérletezgetést a hangzásokkal.

A Bin-Jip zenekar igen demokratikus munkamódszerrel dolgozik: a zenészek szinte egyenrangú zeneszerzőkként, hangszerelőkként és producerekként vesznek részt a munkában - nemcsak saját hangszeres szólamaikkal járulnak hozzá az egészhez, hanem együtt alakítgatják a dalszerkezeteket, hangszíneket, effekteket, stb. Nem egészen egy év alatt egy teljes nagylemeznyi anyagot vettek fel, amelynek végső keverését két kiváló hangmérnök, Moldvai Márk (ex-Neo, Mitsoura) és Schram Dávid végezte. A bemutatkozó lemez hamarosan a boltok polcaira kerül, a dalokkal való ismerkedést addig a zenekar myspace oldalán és természetesen a koncerteken lehet elkezdeni, ahol az új dalokat a zenészek korábbi koncertjein és live act-jein megszokott közös improvizációk egészítik ki.
És hogy miért pont Bin-Jip (koreaiul: üres házak)? A zenekar nevét az azonos című koreai film után kapta, a kötődési pont – túl azon, hogy ez a tagok egyik kedvelt filmje – az, hogy a különös hangulatú alkotás lakásokban, szobákban játszódik, a zenekar eddigi léte pedig szintén egyetlen szobában, Andrew nappalijában zajlott, ahol a különös hangulatú dalok készültek, és a zenészekből - számukra is észrevétlenül - zenekar lett.

A Bin-Jip zenekar tagjai:
Harcsa Veronika - ének
Kaltenecker Zsolt – billentyűs hangszerek
Gyémánt Bálint - gitár
Andrew J – Ritmusok, hangminták, scratch

Forrás: A38

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése