"2001-ben kezdtem el festeni önálló stílusban, anatómiai tudásomat definiálva, kétdimenziós táblaképek közé merevítve szabadságomat, mely cselekedettel kritikai halálugrást követtem el a végtelen lehetőségek számbeli fölényét kizárva.
mondtam is magamnak: feri, ha a XXI. század képtelen lerombolni a maradék festő zseni mítosz terpentin gőzős önhittségét akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a művészet halott.
a múzeumokban halott művészek élettelen művei között sznob zombik csellengenek szakértő szemekkel álcázva lelki sivárságuk szégyenérzetét.
a kortárs festészeti galériákban pedig még élő művészek megfagyott alkotásait méltatják és éljenzik halálra.
mindkét esetben a műkereskedők és műgyűjtők gyilkolják, zárják kalodába, sűrítik mohó anyagi vágyaikba a vegytiszta őserőt (tisztelet a bevételnek). arról a végtelen kreatív energiáról beszélek mely a művészeknek az életerőt adja, és melyet azonnal elveszítenek, ha lefekszenek a pénznek. sajnos legtöbben már zsíroskenyérért is elkurvulnak.
ezért szörnyű nézni, ha egy művész még kortárs, de művei már nem.
a kérdés csak az, hogy lehet-e még hagyományos eszközökkel korunk mozgását követve, jelenünket önnön valóságában rögzítő művészeti alkotásokat létrehozni? a választ nem én adom meg, mert azt duchamp már megadta, amikor a reciproc ready-made fogalmát megalkotta avval, hogy egy rembrandt festményt vasalódeszkává akart avanzsálni.
eljött tehát az ideje, hogy festett vásznaink álmainkban dédelgetett múzeumi hovatartozását, és luxusautókban meghatározott ellenértékét elfelejtsük, és nemes egyszerűséggel tűpárnákat készítsünk belőlük. ha ez megvan, rámoljunk le szekrénysorainkról a megüszkösödött lomokat és pakoljuk tele belső értékeink kincses tárházával, hogy kallódó tehetségünk újra torpedózza élettel az élettelen teret.
ez pedig csak a virtuális térben lehetséges, ezen a megfoghatatlan online fennsíkon, ami az egyetlen lehetőség maradt azok után, hogy már az utcáról is a galériákba vitték a művészetet.
meg lehet valósítani, ha külön tudjuk választani az alkotást és a létfentartásunkért végzendő munkát. "
Jámbor Ferencz írása
Forrás: Tripla-K, Jámbor Ferencz blogja
mondtam is magamnak: feri, ha a XXI. század képtelen lerombolni a maradék festő zseni mítosz terpentin gőzős önhittségét akkor nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy a művészet halott.
a múzeumokban halott művészek élettelen művei között sznob zombik csellengenek szakértő szemekkel álcázva lelki sivárságuk szégyenérzetét.
a kortárs festészeti galériákban pedig még élő művészek megfagyott alkotásait méltatják és éljenzik halálra.
mindkét esetben a műkereskedők és műgyűjtők gyilkolják, zárják kalodába, sűrítik mohó anyagi vágyaikba a vegytiszta őserőt (tisztelet a bevételnek). arról a végtelen kreatív energiáról beszélek mely a művészeknek az életerőt adja, és melyet azonnal elveszítenek, ha lefekszenek a pénznek. sajnos legtöbben már zsíroskenyérért is elkurvulnak.
ezért szörnyű nézni, ha egy művész még kortárs, de művei már nem.
a kérdés csak az, hogy lehet-e még hagyományos eszközökkel korunk mozgását követve, jelenünket önnön valóságában rögzítő művészeti alkotásokat létrehozni? a választ nem én adom meg, mert azt duchamp már megadta, amikor a reciproc ready-made fogalmát megalkotta avval, hogy egy rembrandt festményt vasalódeszkává akart avanzsálni.
eljött tehát az ideje, hogy festett vásznaink álmainkban dédelgetett múzeumi hovatartozását, és luxusautókban meghatározott ellenértékét elfelejtsük, és nemes egyszerűséggel tűpárnákat készítsünk belőlük. ha ez megvan, rámoljunk le szekrénysorainkról a megüszkösödött lomokat és pakoljuk tele belső értékeink kincses tárházával, hogy kallódó tehetségünk újra torpedózza élettel az élettelen teret.
ez pedig csak a virtuális térben lehetséges, ezen a megfoghatatlan online fennsíkon, ami az egyetlen lehetőség maradt azok után, hogy már az utcáról is a galériákba vitték a művészetet.
meg lehet valósítani, ha külön tudjuk választani az alkotást és a létfentartásunkért végzendő munkát. "
Jámbor Ferencz írása
Forrás: Tripla-K, Jámbor Ferencz blogja
